A vallásosság helyzete ma
A vallásosság helyzete ma
Az utóbbi évekből származó adatok szerint a mai magyar társadalomban a népesség 10-20%-a között van a templomjáró, rendszeres hitéletet élők aránya. Ez a katolikus lakosságon belül magasabb, 20% körüli értéket, a protestánsoknál a 10%-hoz közeli arányt jelent. A magukat istenhívőnek tekintők aránya ugyanakkor eléri a népesség 2/3-át, mutatva, hogy az aktív, gyakorló vallásosság és a hívő meggyőződés között igen jelentős eltérések vannak. A kép teljessége kedvéért hozzátehetjük ehhez, hogy az újszülöttek 2/3-át keresztelik meg; a házasságok kb. 1/3-a egyházi esküvőt is jelent, a temetések 75%-a egyházi temetés, az egyházak anyagi támogatásában pedig az állampolgárok 35%-a vesz részt. Nagy ünnepeken a lakosság 40%-a fordul meg a templomokban, kielégítő mértékű vallási ismeretekkel viszont 10%-nál több nem rendelkezik. E kusza kép is azt mutatja, hogy a hívő életminta hagyományos alakja alig él tovább; a vallásossághoz való viszony számos, korábban elképzelhetetlen formája van együtt, az egyének hithez való viszonyát pedig a döntések, választások és a válogatás szabadsága jellemzi. Az egymásnak ellentmondó számok éppen a szekularizációs folyamat lényegére vetnek fényt; arra, hogy a hithez való viszony és az aktív vallásgyakorlat normái bizonytalanokká és tetszőlegesekké válnak, a vallásosságnak és a vallástalanságnak új, korábban ismeretlen formái alakulnak ki.
Erre vonatkozó és az európai országok többségével jól összevethető vizsgálatok szerint az intenzív vallásosság a népesség 15-20%-át jellemzi. Ebben a körben élénken él a hithez és valamely egyházhoz tartozás tudata; a csoport tagjai rendszeres mise-, illetve istentisztelet-látogatók, akik életfordulóikon igénylik a szentségek és szentelmények kiszolgáltatását. Gyermekeiket hitben nevelik, hitoktatásra járatják, adakoznak egyházuk javára, és kielégítő tájékozottsággal bírnak egyházuk tanításában, ma aktuális belső kérdéseiben is. A második csoportot a mai magyar társadalomban azok alkotják, akik magukat istenhívőnek tekintik, valamiféle, hagyomány diktálta felekezeti identitással rendelkeznek, ám nem rendszeres hitgyakorlók. E csoport tagjai ritkán, csak a legnagyobb ünnepeken fordulnak meg a templomban; a szentségeket inkább illendőségből, mint vallásos buzgalomból igénylik, alkalmilag adakoznak az egyházak valamelyike javára, de gyermekeik vallásoktatását fontosnak tekintik. Ebbe a körbe ma a hazai szülőképes korosztály viszonylag nagy hányada tartozik; az a generáció, amely az elmúlt évtizedekben vallásos nevelésben nem részesült, vallási szocializációja elmaradt, a hit iránti affinitása azonban valamilyen mértékben megőrződött. Éppen a rendszeres képzés elmaradása következtében az e csoportba tartozók vallási műveltsége minimális, tájékozódása vallási kérdésekben bizonytalan. Életükben a vallási értékek csak alkalmilag játszanak szerepet; a mindennapokban leginkább a jóindulatú közömbösség jellemzi őket.
Külön kell megemlékeznünk a hazai hívő emberek azon köréről, akik valamely kisegyházban vagy a történeti egyházak vallási kisközösségeiben (báziscsoportjaiban) a vallásosságot egész világszemléletük, erkölcsi elveik és gyakorlati magatartásuk szervező elveként élik meg. Az e körbe tartozók össznépességen belüli aránya nem több néhány százaléknál, ám jelentőségük, mint sajátos egyházi elité, egyre növekvő. Különösen szembeszökő ez a katolikus egyházban, amelynek az elmúlt évtizedben számos lelkiségi mozgalma, kisközösségi irányzata formálódott ki; sok helyen e világi közösségek ma már az egyházi élet folytonosságának legfőbb biztosítékai.
Mai társadalmunk egy viszonylag széles rétegét jelentik azok, akik magukat – valamilyen értelemben – istenhívőnek tekintik, ám semmilyen szervezett egyházzal és vallási közösséggel nem állnak kapcsolatban. Álláspontjukat valójában a bizonytalanság, a tájékozatlanság és az érdektelenség egyaránt jellemzi; a vallási kultúra számukra olyan emberi érték, amellyel sem azonosulni, sem azt továbbadni nem képesek, de elvetésétől is tartózkodnak.
Ismét más csoportot jelent a világnézetileg érdektelen-közömbös emberek köre, azoké, akik semmilyen, a napi élet keretein túlmutató eszményről és értékről nem vesznek tudomást. Amit képviselnek, az egyfajta gyakorlati ateizmus, de nem az istentelenség, hanem az istennélküliség értelmében. A kelet-európai szocializmusokban ennek a magatartásnak a tömegtermelése folyt, de a nyugati fogyasztói társadalmak individualizmusa és liberalizmusa is ezt a magatartásformát tette tömegessé.
Megfigyelések szerint a mai magyar társadalomban viszonylag szűk réteget alkotnak a "hívő ateisták", azok, akik valamely, az istenhitet elvileg kizáró meggyőződés köré szervezik életüket és gondolkodásukat. E csoport tagjainak zöme esetében a vallásosság minden formájának elutasítása határozott egyházkritikával párosul, amely részben a marxizmusból, részben a hagyományos európai szabadgondolkodásból meríti érveit és motívumait. Természetesen az itt felsorolt vélemény- és magatartástípusok határai meglehetősen elmosódottak, de arra talán alkalmasak, hogy a hithez, valláshoz való viszony ma eleven attitűdjeit némiképpen jellemezzék.
Modern református templom, Debrecen
