Apáczai Csere János
Apáczai Csere János
Bacon, Spinoza és Descartes fellépésével a 17. századi európai filozófiai fejlődés gyökeresen új úton indult el, az empirizmus és a racionalizmus útján. Az új eszmék magyarországi térhódításában komoly előkészítő szerep jutott a cseh tudós, Comenius ittlétének is, aki a kor divatos – a protestáns szellemi életet hamarosan meghódító – irányzatának, az enciklopédizmusnak volt képviselője. Ez az irányzat a tudás egyetemes rendszerének megalkotását tekintette céljának. Az új szemlélet hazánkban az eperjesi evangélikus főiskola tanárai között talált követőkre. Fő képviselője, Bayer János Bacon tapasztalati filozófiájának követője, aki a világot az anyag, a fény és a szellem elemeiből álló egésznek tekinti, gondolkodói feladatának pedig a mindent megvilágító egyetemes tudás kulcsának meglelését tartja. Miként Bacon, ő is úgy reméli, hogy a világ megértésének logikai eszköze az indukció, az általános törvények minden egyedi eset vizsgálatából fakadó kimondása. Tanítványa, Czabán Izsák előbb Wittenbergben, majd Eperjesen már a kor divatos materialista atomizmusát képviseli, gyakran hivatkozva elméletének legfontosabb forrására, Gassendi atomizmusára. Amíg a hazai evangélikus tudomány ebben az időben Bacon és Gassendi, addig a református Descartes irányába tájékozódott. Több debreceni professzor került a kartezianizmus gyanújába. E korszak jellegzetes képviselője Apáti Miklós (1662-1724), aki erkölcsbölcseleti művében – a kutatás és az akarat szabadságának hangsúlyozása mellett – a matematikai módszerért lelkesedik: "Isten a legfőbb matematikus", vallja. Ugyancsak e korszak gondolkodója Pósaházi János (1628-1686). Hitvitázó és teológusi működése mellett – vitázva is Descartes véleményével – mégis őt, valamint a kor más természetfilozófusait igazolja az anyagra és a mozgás természetére vonatkozó fejtegetéseiben.
Kétségtelenül a korszak legjelentősebb gondolkodója, az első igazi újkori magyar bölcselő Apáczai Csere János (1625-1659). Fiatal református diákként Hollandiában végezte tanulmányait, és ott ismerkedett meg a karteziánus bölcselettel, amelynek hatása alatt nagyszabású tudományos szintézis, a Magyar enciklopédia megírásába fogott. A 12 részre tervezett hatalmas mű a racionalista tudományosság foglalata kívánt lenni. Bevezetőben a szerző a karteziánus ismeretelmélet alapelveit világít a meg, majd a logika kérdéseit tárgyalja. Ezt a számtan, a mértan és a csillagászat összefoglalója követi, majd a természetbölcselet, az élő természet létezőinek bemutatása következik. Ezek után jön az emberi tevékenységek leírása, majd a történelem. A záró részek témája az etika, a politika és a nevelés, végül a teológia; az utolsónak tervezett retorikai fejezet nem készült el. Forrásait és értékeit tekintve a mű bevezetése Descartes nézeteinek összefoglalója, a természettudományos fejezetek forrása pedig a kor neves tudósa, Ramus. Apáczai az élővilág áttekintésekor és a csillagászatban bizonyul a leginkább tájékozottnak és felkészültnek, a történelmi fejezet viszont a mű legkidolgozatlanabb, leghevenyészettebb része. A záró etikai-politikai-teológiai témák tárgyalásának hangvétele elüt a többi részétől: itt érvényesül leginkább az a szigorú, rigorózus puritán szemlélet, amelyhez Hollandiában csatlakozott, s amely itthon oly sok kellemetlenséget szerzett neki. Mindent összegezve Apáczai munkájának értékét nem világraszólóan új felfedezések adják, hanem a modern eszmék hazai olvasókhoz való eljuttatásának ténye és a magyar tudományos nyelv megteremtése érdekében végzett szolgálata. Későbbi, már itthon készült művei sorában Magyar logikácska című írása érdemel említést, tanári munkálkodása gyümölcseként pedig több párbeszédes írást is megjelentetett. Legutolsó műveinek egyike, a Disputatio a descartes-i test-lélek dualizmus védelmezésére íródott azon materialista felfogás ellen, amely a lelket már csupán a test valamely különleges formájának tartotta; utolsó természetfilozófiai írása korai halála miatt befejezetlen maradt.
Apáczai szellemi öröksége és maga a mester emléke bukkan fel egykori diákja, Bethlen Miklós (1642-1716) önéletírásában, aki egyedül Apáczai harcos puritanizmusát nem érzi a sajátjának. A korszak jeles gondolkodói közé tartozik Huszti István (1671-1703), a jeles orvos, aki a testet a lélek szolgálatára rendelt gépezetnek tekinti.
Az 1700-as évek eleje megtorpanást hoz a hazai filozófiai irodalomban; a bölcselet helyét a történetírás, az emlékirat-irodalom veszi át; a hazai szellemi életre átmenetileg a pietizmus és a quietizmus, a hittudományban zajló viták hatása bizonyul erősebbnek, mint a még csak kibontakozóban lévő európai felvilágosodás eszméi.
A sárospataki Református Kollégium, a koraújkori hazai bölcseleti élet egyik központja
