Jókai után
Jókai után
A század utolsó harmadában a nagy regényörökség megújítása zajlik. Egyrészt előretör az elbeszélés, a novella műfaja: a nagy formát kisebbel helyettesítik – Tömörkény István, az Egri csillagokkal elhíresült Gárdonyi Géza (1863-1922), Petelei István -, másrészt a hősi szemléletet vagy mindennapi történetek megjelenítésével, vagy ironikus kívülállással – azaz a modern, értelmiségi reflexiókkal élő személyiség belső rajzával-váltják fel (Asbóth János: Az álmok álmodója, 1878; Gozsdu Elek: Köd, 1882 stb.). A nagy történelmi témák helyett a nép életének egyszerűsített ábrázolása kap teret (Tömörkénynél vagy Gárdonyi: Az én falum c. novellagyűjteményében), a politikai indíttatású társadalmi bírálat is jelentősen előretör (Tolnai Lajos: Az urak stb.), megjelenik a nagyvárosi (budapesti) élet leírása is – Bródy Sándornál (1863-1924) -, s kitüntetett szerepet kapnak az olyan művek, melyekben a modern élet újonnan felvetődött erkölcsi dilemmái fogalmazódnak meg (Reviczky Gyula: Apai örökség; Gárdonyi Géza: Ida regénye, illetve történelmi köntösben: A láthatatlan ember; vagy Bródy Sándor: Rembrandt). A századközép hatalmas romantikus vízióit egyre inkább kiszorítja a naturalizmusnak (natura a. m. természet, naturális a. m. természethű) pozitivizmus által ihletett – világszemlélete, s a nagy, heroikus, összefoglaló jellegű regényszerkesztést – az egy hős köré rendezett cselekményvezetést – felváltja a mozaikszerű egymás mellé rendelés aprólékos ábrázolási technikája.
A század utolsó harmadának legnagyobb hatású írója kétségtelenül Mikszáth Kálmán (1847-1910) volt. Kirobbanó sikerét novelláinak újításával aratta (A tót atyafiak, 1881; A jó palócok, 1882), melyeknek tömör szerkesztése, lírai hangvétele, érzékeny, finom hangulatisága élesen szemben állt a nagyromantikával. Regényeiben az anekdotikus szerkesztésmód hagyományát folytatta, de rendkívül szellemes, élénk elbeszélőtechnikával és cselekményvezetéssel frissítette fel. Szatirikus képet adott korának társadalmáról, kivált a kor vezető társadalmi rétegéről, a dzsentriről (Két választás Magyarországon, 1893-1910; A Noszty fiú esete Tóth Marival, 1907), éles, impresszionista jellegű politikai karcolatokban rajzolt hatásos életképeket (A Tisztelt Ház, 1886); érzelmes iróniája pedig igen mély belátásokra is képessé tette őt (Beszterce ostroma, 1895).
A század utolsó éveire a nyomtatott sajtótermékek mennyisége meghökkentően nagyra nőtt: ekkorra már az olvasáskultúra, az olvasásnak szokássá válása nagyon széles társadalmi rétegekre terjedt ki (s minden réteg meg is teremtette a maga számára a megfelelő irodalomtípust); számtalan könyvkiadó, újság és folyóirat ontotta az olvasnivalókat. E folyamatban az elbeszélő irodalom nagy szerepet játszott, s kétségtelen népművelő jellegű eredményei mellett igen nagy esztétikai értékeket is teremtett. 19. századi elbeszélő irodalmunk, ha talán nem is éri el a költészet által meghódított magasságokat, olyan erős hagyományt hozott létre, mely aztán a 20. század számára is biztos alapként szolgálhatott.
Dugonics András regényének címlapja
Kétes és gyorsan múló népszerűséget szerzett Gárdonyi Gézának a Göre Gábor bíró úr könyve – az alcím szerint – e jeles férfiú "Mindönféle levelei, kalandozásai és tapasztalattyai az Katufrék sógorral, mög az Durbints sógorral"
