A polgári színjátszás felé
A polgári színjátszás felé
A század második felében a színházak is nagyszabású fejlődésen mennek át: egyre több társulat játszik, egyre több városban, egyre több állandó épületben. A dráma- és színjátéktípus-kínálat is egyre bővül: a század utolsó harmadára önállósul a magyar operajátszás, a Nemzeti Színház ettől kezdve csak prózai darabokat ad elő, a megépülő Operaház pedig felkarolja a lassan lábra kapó eredeti magyar operairodalmat is, bemutatja – többek között – Erkel Ferenc zenedrámáit: a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót. A prózai színházakban előadott szerzők listája rendkívül gazdag: a nagynevű Jókai Mórtól (Dózsa György, A szigetvári vértanúk stb.) más műfajokban nagyobbat alkotó drámaírókon (Rákosi Jenő, Dóczi Lajos stb.) keresztül mára teljesen (s méltán) elfeledett írókig terjed. A színházművészet emelkedését jelzi, hogy 1883-ban sort tudtak keríteni Madách: Az ember tragédiája című művének előadására is Paulay Ede rendezésében. Egyre gyakrabban kerülnek előadásra ún. társalgási drámák: ezek a jelenkori társasági, mindennapi élet konfliktusait próbálták, többé-kevésbé humoros, szellemes párbeszédek révén, megeleveníteni: ilyen volt Szigligeti munkája, Az adósok börtöne (1860) meg a Fenn az ernyő, nincsen kas (1858), Toldy István: A jó hazafiak (1872) című alkotása. A népszínművek hódítása tovább tart, s bizonyos értelemben vezető műfajként folytatják diadalmenetüket (Tóth Ede: A falu rossza, 1874, Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris, 1878, Gárdonyi Géza: A bor, 1901), nagy sikerű, országos hírnevet szerző színészek művészetének segítségével (ilyen volt "a nemzet csalogánya": Blaha Lujza).
A század utolsó harmadának legsikeresebb hazai drámaírója Csiky Gergely (1842-1891) volt, aki élesen bíráló, kritikus társadalmi drámákban és szellemes, szatirikus vígjátékokban adott képet a korabeli társadalmi viszonyokról (A proletárok, 1880, Mukányi, Cifra nyomorúság stb.), s aki elsősorban kiváló szituációteremtő képességével és remek dialógusaival tűnt ki. Mellette – s az ő követőiként – a századforduló táján már újabb, modernebb tájékozódású szerzők is feltűntek, akik elsősorban a naturalizmus európai hatásainak nyomán alkották színdarabjaikat; közülük emelkedik ki Bródy Sándor. E naturalista jellegű darabok, illetve az ezeknek előadásához fűződő modernizáló kísérletek teremtettek aztán alapot a huszadik századi színház újító kibontakozásához is.
Madách Imre Az ember tragédiáját könyvdrámának, tehát olvasandónak tekintette. A művet először Paulay Ede állította színre a Nemzeti Színházban 1883. szeptember 21-én
M. I.
