Mészkőrögök, tengerüledékek, hordalékkúpok
Mészkőrögök, tengerüledékek, hordalékkúpok
A mélyszerkezetében a Dunántúli-középhegységhez tartozó Zalai-dombság változatos medencealjzata északon különböző mélyre zökkent triász és kréta rögökre, délebbre – a Balatontól délre húzódó sáv részeként – karbon időszaki gránitokra, óidei palákra, illetve kevéssé ismert, már a közép-magyarországi sávba tartozó középidei kőzetekre tagolódik. Az aljzatot mélyebbre süllyedt déli részén vastagabb, északon vékonyabb, túlnyomórészt tengerelöntésekből származó harmadidőszaki üledékek fedik. Az eocén korból eltemetett andezit kőzetek is ismertek, amelyek lemeztektonikai szempontból a velencei-hegységi és mátrai andezitekkel rokonok. A mélyszerkezet felépítése elsősorban a 30-as évektől bányászott kőolaj és földgáz kapcsán ismert – a szénhidrogéneket a repedezett triász és kréta kőzetek és felettük a miocén üledékek tárolják.
A Soproni-hegység környéki, már említett miocén eleji mocsarak utóbb a Kisalföldtől messze délre lenyúló tengerré mélyültek. E tenger fontos üledéke a másutt is jól ismert, egykor sok helyütt téglagyártáshoz fejtett badeni agyag (amely a Bécstől délre fekvő Baden városka alapfeltárásáról kapta nevét). A tenger partjához közelebb ezzel egy időben őslényekben gazdag meszes üledék rakódott le. Ez nem más, mint a talán még híresebb, a Lajta-hegységről elnevezett lajtamészkő, amelynek legismertebb feltárása a fertőrákosi műemlék kőfejtő-csigákkal, kagylókkal, cápafogakkal. A miocén tenger sekélyebb részein homok- és kavicsrétegek rakódtak le; a Kisalföld felé egyre vastagabb felső-pannon üledékek már a Kőszegi-hegység és a Vas-hegy peremének palás kőzetein is felbukkannak. (A homok- és kavicsrétegeket – szintén egykori mocsárra utalván – itt lignit-közbetelepülések tarkítják; ezek képezik az ország egyik legnagyobb, Torony községről ismert lignitkészletét.)
A feltöltődő Pannon-beltó zsugorodása az Alpokból érkező patakoknak fokról fokra több helyet adott: az egyre messzebb jutó vízfolyások (illetve korábban az ősi Duna) a pannon üledékekre kavicshordalékkúpok sorozatát építették fel. Összefüggésben az Alpok és a Dunántúli-középhegység korábban el-elöntött peremi térszíneinek szakaszos emelkedésével, ekkortól számíthatjuk a mai domborzat alapvonalainak kialakulását. A hatalmas Alpok-előtéri kavicstakarót, amely esetleg már a pannon végén épülni kezdett és a pleisztocén végéig egységes hordalékkúppá olvadt össze, a fiatal szerkezeti mozgások úgyszintén nem hagyták érintetlenül: különböző magasságú kavicshátakká darabolták. Ugyanakkor a jégkori fagyhatások, az intenzív lejtős tömegmozgások a hordalékkúp anyagát – és a rárakódott löszt, vörösagyagot – sok helyütt áthalmozták. Mindennek következtében a kavics ma viszonylag vékony lepelként borítja a felszínt, s gyakoriak benne az egykori jégkörnyéki (periglaciális) területekre jellemző kifagyásos formák: a fagyékek, fagyzsákok.
A szerkezeti mozgások, a Kisalföld süllyedése és a hegységek emelkedése természetesen abban is megnyilvánultak, hogy a folyók nemcsak medrük futását, de szakaszjellegüket is sűrűn változtatni kényszerültek. Hol bevágódtak saját hordalékkúpjukba (így szakadt le például a többi hordalékkúpról az Ős-Duna- és Rába-kavicsból felépült Kemeneshát), hol völgyüket szélesítve ismét kavicsot teregettek. A szakaszjelleg-változások során kialakult teraszokból a Rába-völgy határ menti részén például hét-nyolc is felismerhető.
A mai folyásirányát csak a pleisztocén közepétől elnyert Zala északról és részben keletről is természetes határát képezi a Dráváig nyúló Zalai-dombságnak. Ez a változatos arculatú dombvidék nyugaton a Kemeneshátra is átnyúló Őrséget, a Kerka-völgyet övező Hetést, középső részén az erdős hátakkal és vizenyős völgyekkel szabdalt Göcsejt, keleten pedig a nagy hosszanti (észak-déli) völgyekkel tagolt Kelet-Zalai-dombságot foglalja magába. E területek hol jobban, hol kevésbé, de mindenképpen jóval erőteljesebben s főként aprólékosabban tagoltak, mint a Rábától nyugatra húzódó kavicstakaró; a rendkívüli tagoltság a pleisztocén közepe óta, a mélyszerkezetet sűrűn behálózó törések mentén alakult ki. A kavicstakaróra a pleisztocénban lerakódott vályogban, agyagban gyakoriak a suvadások, csuszamlások, amelyek a településeket a magasabb hátakra – az ún. szegekre – szorították: innen kapta nevét Zalaegerszeg, vagy olyan apróbb falvak is, mint Pajzsszeg, Gombosszeg.
Őrségi falu: Döbörköz
Harangláb az Őrségben – harangláb-belső
