Az akadémiai kutatások
Az akadémiai kutatások
A Bach-korszak befejeztével Budán 1861-ben kezdődtek meg a rendszeres meteorológiai megfigyelések, mégpedig a budai Főreáliskola épületében, Schenzl Guidó vezetésével, s ez később "Akadémiai Észlelde"-ként működött egészen 1871-ig. A meteorológiai munka szervezésével ekkor már a Magyar Tudományos Akadémia egyik bizottsága is foglalkozott. Sztoczek József, a Műegyetem első rektora össze is állított egy kötetet, amely a megfigyelők munkáját segítette, s ez volt a címe: "Utasítás meteorológiai észleletekre". Az Akadémia azzal is támogatta a kutatást, hogy önálló kötetben adott közre több évtizednyi budai meteorológiai megfigyelési adatot.
Hamarosan, Eötvös József szervezőmunkája nyomán döntés született, hogy a Kultuszminisztérium fennhatósága alatt 1870-től önálló "Meteorológiai és földdelejességi magyar királyi központi intézet" fog működni. Az intézet létre is jött, vezetője Schenzl Guidó lett, s 1893-ig tartoztak a minisztériumhoz. Egy ideig a Főreáliskolában működtek, majd átköltöztek a Várnegyedbe, s hamarosan kiépítették a 47 állomásból álló hálózatukat. E hálózat 1889-re már 196 meteorológiai állomásból állt, s megfigyeléseiket 1873-tól évkönyvben adták közre, de naponta távirati úton is közölték az érdekeltekkel a főbb adatokat. Ez már a modern meteorológiához vezető út jelentős állomásának nevezhető.
1890-ben az intézet igazgatójául választották Konkoly Thege Miklóst, aki korábban már Ógyallán is létesített egy olyan asztrofizikai obszervatóriumot, ahol 1867-től kezdődően meteorológiai állomás is működött. A budapesti meteorológiai intézet 1910-ben költözött át abba a Kitaibel Pál utcai épületbe, ahol ma is működik, s ekkor már – 1893 óta – a Földmívelésügyi Minisztérium fennhatósága alatt állott. Magyarországon 1911-ben a kisebb-nagyobb meteorológiai mérőhelyek száma elérte az 1426-ot. Közleményeik egy része továbbra is az évkönyvekben, mások az 1897-ben megindult "Időjárás" című folyóiratban jelentek meg.
Ebben az időszakban a klimatológiai szakirodalom legjelesebb művelője Róna Zsigmond volt, akinek a jelen század első évtizedeiben kiadott "Éghajlat" című kétkötetes munkája máig is jól használható szakkönyv, s ugyanez mondható Marczell György aerológiai publikációiról. Néhány éven át Steiner Lajos vezette az intézetet, s ekkor már az ország számos helyén dolgoztak kiváló tudós kollégái, s tanították e szakmát az egyetemeken is. A budapesti Tudományegyetemen például Anderkó Aurél és Aujeszky László nevelt meteorológusokat, Debrecenben Berényi Dénes, Szegeden pedig Hille Alfréd. A kertészeket és a közgazdászokat ekkor Réthly Antal, a már nemzetközi hírű tudós tanította, Magyaróvárott pedig az agrárszakembereket Béll Béla vezette be e tudomány rejtelmeibe. A klimatológia neves tudósa volt Bacsó Nándor, aki többekkel együtt vett részt a "Magyarország éghajlata" című kézikönyvsorozat összeállításában.
És végül röviden azokról, akik részben társadalmi feladatként vállalták magukra e nehéz munkát, majd lettek lassan e tudomány kiválóságai. Ilyen volt például a Túrkevén dolgozó Hegyfoky Kabos, vagy a Kalocsán élő légkörfizikus, Angehrn Tivadar, s a jeles nagytagyosi fenológus, Posztoczky Károly. Ebből is kitűnik, hogy a meteorológusok munkáját már ekkor is nagyban segítették a csillagászok, s ez az együttműködés a későbbi évtizedekben is megmaradt.
A Tudományegyetemen a századfordulón Lóczy Lajos a földrajz tantárgy keretében adott elő meteorológiát, s már önálló tantárgyként tanította ezt Kövesligethy Radó. A földrajztudós Czirbusz Géza szintén tanította a klimatológia alapjait, s a fizikus Klupathy Jenő is hirdetett meg meteorológiai előadásokat. A két világháború közötti időszakban számos alkalommal, köztük az időközben megalakult Magyar Meteorológiai Társaság közgyűlésén is javasolták a budapesti Tudományegyetem vezetőségének, hogy alapítsanak önálló meteorológiai tanszéket, de e kérés nem talált megértő fülekre, s csak 1945-ben létesült ott önálló meteorológusképző egység, Légkörtani és Éghajlattani Tanszék megnevezéssel.
Időjóslás 1890-re a "Kis székely naptár"-ból
Bezerédj Amália Flóri könyvének "időjósló" fejezetéből (1840)
G. I.
