Állattartás
Állattartás
A 13. században a keletről beköltöző kunok egy újfajta szarvasmarhát honosítottak meg, s ezt az itteniek egy évszázad alatt tovább nemesítették, s eljutottak a nagytestű, jó húsú ökrökhöz. Ezek élősúlyban is és húsminőségben is minden akkori európai vágómarha színvonalát felülmúlták. Komoly szaktudással érték el azt is, hogy az igen hatalmas távolságokba hajtott jószág alig vesztett súlyából, mire a célállomásra megérkezett. A 14. század elején Európában csökkent a legelőterületek mennyisége, s emiatt bizonyos alultápláltság, s vele együtt proteinhiány (egyszerű fehérjék hiánya) lépett fel, s ennek következményei a nyugat-európai népesség mintegy harmadát áldozatul követelő pestisjárványok voltak. E járványos korszak Magyarországot sem kerülte el, a fehérjehiány ugyanis – amint azt később kimutatták – az emberi szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét erősen csökkenti.
Talán ennek tudható be, hogy a hús iránti igény megnőtt, s az újkor elején a bécsi piacon már évente átlagosan 60 ezer darab, Magyarországon tenyésztett szarvasmarhát tudtak eladni. A tenyészállatok jó kiválasztásával azt is elérték, hogy a vágómarhák átlagsúlya a 16. század közepétől kezdődően egy évszázad alatt mintegy 50 százalékkal nőtt. A magyar mezőgazdaság akkori világhírét éppen ezért a vágómarhatenyésztésnek köszönhette.
A juhtenyésztésben elsősorban a szűrposztó nyersanyagát adó durva gyapjú kinyerése volt a cél, de természetesen a hegyi pásztorok a juhtej feldolgozását is szem előtt tartották, s akkoriban az egész Kárpát-medencében elterjedt néptáplálék volt a juhtúró is.
