A virág.
A virág.
A virág tulajdonképem nagyon megrövidült és többé-kevésbbé módosult ág, mely az ugyancsak módosult leveleket, a virágleveleket viseli és ezek közt különösen a mag képződéséhez szükséges porzót és termőt, vagy legalább az egyiket; csak nagyon kivételesen nélkülözi mind a kettőt. A porzót és termőt védő leveleket virágtakarónak mondjuk, mely a legtöbb virágon kétféle: külső, durvább, kisebbszerű és rendesen zöld, a csésze; és a belső, nagyobb, gyöngébb és színes, a párta. Azt az ágrészt, mely a virágot hordja, kocsánynak mondjuk. Ha ezek a részek mind megvannak a virágon, a virágot hiánytalannak mondjuk, ha pedig bármely része hiányzik, hiányos a virág. Ha a kocsány hiányzik, ül, vagyis kocsánytalan a virág. Ha a virágtakaró egyszerű, avagy a csésze és párta egyenlő, lepelnek nevezzük, ha teljesen hiányzik, csupasz a virág.
Ha a porzó és termő együtt van a virágban, a virág kétivarú (pároséltű); ha csak egyik, vagy másik van meg, egyivarú (özvegy), még pedig, ha csak a porzó van jelen, a virág porzós, ha csak a termő van meg, termős; ha a virágban sem porzó, sem termő nincsen, meddő. (E névvel különben azokat a virágokat is szokták jelölni, a melyekben a termő meg van ugyan, de különböző okokból magfejlesztésre alkalmatlan.)
Ha egy-egy növényen vagy csak porzós, vagy csak termős virágokat találunk: kétlakinak nevezzük (kender, fűzfa); ha a porzó és a termő külön-külön virágokban, esetleg külön virágcsoportokban van, de mégis egy és ugyanazon növényen, azt egylakinak hivjuk (mogyorófa, kukoricza). Találhatunk olyan növényeket is, melyeken némely virágokban együtt van a porzó és termő, másokban csak porzó, vagy csak termő sőt mind a háromféle virág is föllelhető, egy és ugyanazon növényen ezek a felemás-virágúak. (Polygamia, kevert-virágúak.)
A kocsány kiszélesedő részét, melyen a virág részei fejlődtek, virágvaczoknak (virágtanyának) hivjuk. Ha a közös vaczkon több virág van együtt (például a fészkesekén), virágzati vaczok a neve.
A csésze rendes alakjáról kapta a nevét; lehet azonban csöves is; ha pedig többlevelű, akkor egyes levélkéi, esetleg karéjai, sallangjai csillagosan is állhatnak. Néha lehull már a bimbó feslésekor (mák) hullatag; ezért jó a pontos vizsgálathoz bimbót is gyűjteni. Ha a csésze még a termésen is megvan, maradó, ha a termésen már nincs meg, lehulló.
A csésze sokszor színes, gyakran helyettesíti a csökevényes, vagy más czélra szolgáló, például mézfejtővé módosult pártát (sisakvirág, gólyahír).
A párta állhat különálló úgynevezett sziromlevelekből, ilyenkor vált vagy többszirmú; ha nem áll több részből, akkor egyszirmú vagy forrtszirmú (például csengetyűke). A sziromlevél alsó elkeskenyedő része a köröm, széles része a lemez. A vált szirmú virág lehet sugaras (hérics), keresztes (retek), pillangós vagy csónakos (borsó), rózsavirágú (alma) stb. A forrtszirmú virág alakja lehet gömb (afonya), harang (hóvirág), bögre (gyöngyike), gyűszű (gyűszűvirág), cső (nadálytő), tölcsér (szulák); nyelves, ha alsó részében csöves, felső része nyelvalakú (fészkesek), szája lehet ajakosan metszve (zsálya), csöve lehet csukott (a gyujtoványon a duzzadt inytől, a nefelejcsen és sok érdes levelűn a torokpikkelyektől). A párta lehet sarkantyús, esetleg egyik vagy több sziromlevele sarkantyúban végződik.
A lepel lehet csészeszerű (szilfa), pártaszerű (hóvirág), pelyvaszerű (sás), pikkelyszerű (mogyoró).
A pártán belül álló sziromnemű levelek a meIlékpártát képezik. Ez fejlődhetik ama hártyaszerű függelékből, mely némely sziromlevélen azon a helyen nő, hol a párta lemeze a körömbe megy át és a mely megfelel a fűlevél nyelvecskéjének (nárczis), továbbá porzókból (parnasszia), torokpikkelyekből (borágó).
Ha a virág csak egyetlen egy irányú vágással metszhető két részarányos félre, akkor kétoldalú részarányos v. zygomorph (gyujtovány); ha sok irányban lehet két-két teljesen egyenlő részre metszeni, csillagos vagy küllősen arányos vagyis actinomorph (csipkerózsa); lehet szabálytalan is (macskagyökér) ha két egyenlő részre nem metszhető.
A porzó két részből áll: a szálból és portartóból (portok, porzacskó, porhon), ha portokja nincs, meddő vagyis álporzó.
Ha a virágban levő porzóknak mind a száluk, mind a portartójuk egymástól külön áll, nincsen összenőve, a porzók szabadok; ezek lehetnek egyenlő vagy különböző hosszúak. Ha a száluk össze van nőve, a következő esetek lehetségesek: valamennyi egy nyalábba nőtt: egyfalkás (mályva), kettőbe, – a különálló akár csak egy szál is számít – kétfalkás (borsó és a legtöbb hüvelyes); ha kettőnél több nyalábba nőttek, akkor sokfalkásak (orbánczfű). Ha a portartók nőttek csővé, akkor csőporzósnak mondjuk a virágot. A portokok a szálon különbözőképen helyezkedhetnek el és különbözőképen nyílnak fel, nevezetesen a virág belseje vagy kerülete felé.
A termő egy vagy több termőlevél összenövéséből keletkezik; részei a többnyire gömbölyű, tojásalakú vagy elliptikus magház, a magház tetején levő, rendszerint vékony bibeszál, s ennek a végén egy v. több gömbölyű buzogány vagy más alakú bibe. Ha a bibeszál hiányzik, a bibe ül.
A magház lehet egy- v. többüregű, egy- és többrekeszű. A több üregű magházban az üregek teljesen elkülönültek (alma), a többrekeszű termésben az üregek közlekednek egymással (mák).
Ha a virág ágrésze úgy fejlődött, hogy a magház közvetetlen a kocsány végén, a csúcsán áll és alatta helyezkedik el a csésze, a párta és a porzó, akkor a magház felső állású, a virág pedig alól álló (alsó állású, hypogyn), ellenben, ha a magház felett helyezkedik el a csésze, a párta és a porzók, akkor a magház alsó állású, a virág pedig felül álló (felső állássú, epigyn) végül lehet a virág termőkörüli (perigyn), ha a besüppedt termő körül kiemelkedő vaczok szélen helyezkednek el a virág részei (szilva.)
