Vörösmarty Mihály: CALIBÁN A FESTETŐ
CALIBÁN A FESTETŐ
1
Mint urat és szolgát egyiránt beköp a csunya légyfi,
Engem is, oh gyávát! le tudál festetni, s azóta
| Úgy te határ nélkül fösteted emberidet. |
| Képem, a kárhozatos máz, hazajárva ijeszt. |
2
Festettél, most majd én foglak festeni: ülj meg.
Itt szemed, itt orrod, füleid, két barna vitorlák.
S gyomrodban forr a rágalmak mérge; de ím itt
| Érdemet is tettél, s a munka kölcsön esik. |
| Itt szád, mint barlang tátogat, és tüzet ád, |
| Szarvad is, ördög vagy Turkai; én szaladok. |
1829 - 1834
