Virág Benedek: TÉLI LEVÉL 1813. FEBR. 13D. (Karvára)
TÉLI LEVÉL
1813. FEBR. 13D.
(Karvára)
1813. FEBR. 13D.
(Karvára)
Egy hosszú levelet kedvem jött írni tehozzád,
Ámbár ismeretes sok munkád s gondod előttem,
Mert a Gazdának küszöbére sereglenek öszve
Csaknem mindenféle bajok: hát még ha becsúszott
Egy rossz versfaragó, amelly számra nevelkedik a baj
Illyen vendéggel, noha csak maga jött, s vele könyve!
Ezt én gondoltam; de, mivel régolta nem írtam,
Kérdhetnéd, s igazán: Mi fog abból lenni ha hallgatsz,
És, a Músáktól magadat megvonva, szunyátán
Élni akarsz? Sőt mondhatnád nagy jómra: barátom,
A henyeség veszedelmes Szíren; meg ne szeressed;
Sok fáradsággal keresett jószágokat elront;
Ami kivált méltó minden figyelemre, homályt vet
A jó névre, dücső fényt, mert nagy irígye, bemocskol.
Íme tehát, amint mondottam, hosszasan írok,
Hogy sokat olvashass, s bizonyos légy állapatomról.
Ámbár ismeretes sok munkád s gondod előttem,
Mert a Gazdának küszöbére sereglenek öszve
Csaknem mindenféle bajok: hát még ha becsúszott
Egy rossz versfaragó, amelly számra nevelkedik a baj
Illyen vendéggel, noha csak maga jött, s vele könyve!
Ezt én gondoltam; de, mivel régolta nem írtam,
Kérdhetnéd, s igazán: Mi fog abból lenni ha hallgatsz,
És, a Músáktól magadat megvonva, szunyátán
Élni akarsz? Sőt mondhatnád nagy jómra: barátom,
A henyeség veszedelmes Szíren; meg ne szeressed;
Sok fáradsággal keresett jószágokat elront;
Ami kivált méltó minden figyelemre, homályt vet
A jó névre, dücső fényt, mert nagy irígye, bemocskol.
Íme tehát, amint mondottam, hosszasan írok,
Hogy sokat olvashass, s bizonyos légy állapatomról.
Még csak messzéről volt nálunk híre, hogy a Tél
Útnak eredt: mindenki magát biztatta, s kegyesnek
Vélte betérését. Én azt forgattam eszemben,
Amire készültem: majd (így gondoltam előre)
Néha Horatiusunk könyvével töltöm üdőmet;
Néha pedig Tacitus, s ennek szívbéli barátja
Plinius és egyebek gerjesztik kedvre s dologra
Lankadt elmémet. Megcsalta reményemet a Tél;
Rettenetes dér, dúr, fagy, hó jött. Sok fa, kemence,
S nagy tűz kellett már nem könyv. Ide párducom! a vad
Fergeteg ellen légy most fegyverem! És te, Benyovszkim
Által adott jóféle liqueur, tégy bátor erőddel
Engem bátorrá! Igazán megvallom, egyébként
Győzedelem-koszorút nehezen nyert volna poétád.
Erre bizonyságúl szolgál a tűzhelye mellett
Költ és Dávidhoz küldött kis verse; mi tette
Vígnak s nagy szájú Hérósnak! láthatod abból.
Most mikor oszlik hó, s nem erősen fagy; sokan a nyár
Hévségét mérik; valamint (úgy szólanak) a Tél
Nagy volt, a Nyár is forró fog lenni. Kemencén
Sül már a Fácán, rotyog a káposzta fazékban
Minden tűz nélkűl. Így fog lármázni szakácsné,
S annál többet iszik. Karvát megmenti Hazánknak
Istene. Virt is azon kártól ment légyen örökké!
Útnak eredt: mindenki magát biztatta, s kegyesnek
Vélte betérését. Én azt forgattam eszemben,
Amire készültem: majd (így gondoltam előre)
Néha Horatiusunk könyvével töltöm üdőmet;
Néha pedig Tacitus, s ennek szívbéli barátja
Plinius és egyebek gerjesztik kedvre s dologra
Lankadt elmémet. Megcsalta reményemet a Tél;
Rettenetes dér, dúr, fagy, hó jött. Sok fa, kemence,
S nagy tűz kellett már nem könyv. Ide párducom! a vad
Fergeteg ellen légy most fegyverem! És te, Benyovszkim
Által adott jóféle liqueur, tégy bátor erőddel
Engem bátorrá! Igazán megvallom, egyébként
Győzedelem-koszorút nehezen nyert volna poétád.
Erre bizonyságúl szolgál a tűzhelye mellett
Költ és Dávidhoz küldött kis verse; mi tette
Vígnak s nagy szájú Hérósnak! láthatod abból.
Most mikor oszlik hó, s nem erősen fagy; sokan a nyár
Hévségét mérik; valamint (úgy szólanak) a Tél
Nagy volt, a Nyár is forró fog lenni. Kemencén
Sül már a Fácán, rotyog a káposzta fazékban
Minden tűz nélkűl. Így fog lármázni szakácsné,
S annál többet iszik. Karvát megmenti Hazánknak
Istene. Virt is azon kártól ment légyen örökké!
Még egyszer. Ha, hasonló mértékű leszen a nyár
E zordon téllel; hát a belgrádi Basának
Bő bugyogója tüzet s lángot fog vetni magától:
A Duna s Száva aligha leföcskendezheti. Égjen!
A más várában borzas lófarka szakadjon.
Nem vetek itten még levelemnek véget akármi
Hosszasnak tartod. Nem mindaha száll meg Apollo.
Néha mosolygott már a nap, s kezdette meleggel
Vígasztalni hideg mezeinket; s íme! mi gyorsas
És vídám csevegések közt szaladott le hegyekről
A víz! mint tolták egymást a víg habok itt, ott!
Mint tusakodtak elő, meg elő! mert élni, szabadság,
És öröm: ők eddig más durva világnak igáját
Szenvedték, s magokat nem tudták lenni magokban.
Úgy a házfödelek kezdnek tisztúlni, lehányván
Terheiket haragos zuhanással. Csak minap egy nagy
Hóhalom a szállásomról puffant le; ijedve
Hallám, mert ágyú sem tud durrantni nagyobbat;
Ablakomon szörnyű sebet ejtett; egyes eséssel
Két három repedést az üveg táblára lövellett.
Kár, de haszon nélkűl nincsen; friss szél (noha jobbat
Várna szobám) friss szél, gyakran mormolva köszön be.
A Duna meggörbült, csuda! márványának alatta,
És, ha csak őtet többes erő nem fogja emelni
Hírtelenűl, amit nem kíván Pest s Buda; nyögtön
Nyög még. A természetnek van gondja reája.
Majd, ha előszárnyal Gergely gólyája, vagy a jobb,
És örvendetesebb Benedek fecskéje: megújúl
A föld, s a rétnek füve; most fél nőni s kibújni.
Várjuk el azt, kisded Músám nagy gyámola, Kondé!
Azt a boldog üdőt békével várjuk el. A Tél,
Tél, a Nyár, Nyár: mindenkor legyen ember az ember.
E zordon téllel; hát a belgrádi Basának
Bő bugyogója tüzet s lángot fog vetni magától:
A Duna s Száva aligha leföcskendezheti. Égjen!
A más várában borzas lófarka szakadjon.
Nem vetek itten még levelemnek véget akármi
Hosszasnak tartod. Nem mindaha száll meg Apollo.
Néha mosolygott már a nap, s kezdette meleggel
Vígasztalni hideg mezeinket; s íme! mi gyorsas
És vídám csevegések közt szaladott le hegyekről
A víz! mint tolták egymást a víg habok itt, ott!
Mint tusakodtak elő, meg elő! mert élni, szabadság,
És öröm: ők eddig más durva világnak igáját
Szenvedték, s magokat nem tudták lenni magokban.
Úgy a házfödelek kezdnek tisztúlni, lehányván
Terheiket haragos zuhanással. Csak minap egy nagy
Hóhalom a szállásomról puffant le; ijedve
Hallám, mert ágyú sem tud durrantni nagyobbat;
Ablakomon szörnyű sebet ejtett; egyes eséssel
Két három repedést az üveg táblára lövellett.
Kár, de haszon nélkűl nincsen; friss szél (noha jobbat
Várna szobám) friss szél, gyakran mormolva köszön be.
A Duna meggörbült, csuda! márványának alatta,
És, ha csak őtet többes erő nem fogja emelni
Hírtelenűl, amit nem kíván Pest s Buda; nyögtön
Nyög még. A természetnek van gondja reája.
Majd, ha előszárnyal Gergely gólyája, vagy a jobb,
És örvendetesebb Benedek fecskéje: megújúl
A föld, s a rétnek füve; most fél nőni s kibújni.
Várjuk el azt, kisded Músám nagy gyámola, Kondé!
Azt a boldog üdőt békével várjuk el. A Tél,
Tél, a Nyár, Nyár: mindenkor legyen ember az ember.
