Virág Benedek: GYERKENYI PYBER BENEDEKNEK 1813. FEBR. 18DIK
1813. FEBR. 18DIK
Pyber! most nagyot áld. Oh! hol? hol késel Egeknek
Fénye, te tündöklő Nap! Jer, s űzd széllel az éjnek
Sűrűjét és hozz író-tollamra világot:
Úgy ébred fel egész lelkem, s úgy gerjed örömre;
Mert a jóltévőt vígan kell áldani, zengni.
Hát már Virgilius, Rómának mennyei dísze,
Nemesak amaz téren, hol sásos Mincius elfoly,
Fúvja furuglyáját, s tündérként változik; egyszer
Titirus, és nagy Urát, Augusztust, tiszteli méltó
Hálával; másszor szerelemre, panaszra, haragra
Fellobbant Coridon, vagy más álképnek alatta,
Pásztori dalt mondván kedvelteti nemzeti nyelvét;
A vad, irígy, szilaj erkölcsöt, nem durva tanító
Mester, gyengén fogja s szelíd érzésre vezérli.
E nagy jót, noha már a Virti mezőkön egészen
Szittyai öltözetet vett fel, mint híve hazánknak
Most is közli velünk; mert nyelvünk kedves előtte:
Érzékeny, hajló mint szíved akarja: ha víg vagy,
Víg; ha szomor vagy, bús; ha kemény vagy, rettenetes.
Légy |
Szép Amarillisnak neve, mint a római nyelven.
Kodrus lássa, s irígy bélit mérgében epessze.
Tégedet én, mert Kalliopém ígére segédet,
A magyar Égnek öröm-palotáiba, hol csak az érdem
Fog helyet, és fénylik mint csillag, vinni akarlak.
Nálatok Énéás Tiberistől a Duna s Zsitva
Áldott partjaihoz jutván, nyert házi kegyelmet.
Látta nagy Árpádnak villám kardokra s lovakra
Szült fiait, s őket meg kezdte szeretni; beszédek
Tetszett néki, s azonra szokott kis üdőnek alatta.
Szárazon is, vizen is, mikoron bújdosni kiindúlt
Trójából, történt esetit több századok olta
Hallották Eleink; de vitéz létekre sem adtak
Annyi hitelt, mennyit tőlök jó szíve reménylett;
Mert idegen nyelven szólott hozzájok; azonban
Bal sorsát, amellyet igen szomorogva beszélt el,
Megszánták emlékezvén a régi üdőkre,
Mellyekben magok is, bújdosván szerte, hasonló
Inséget tűrtek; míg e szép földre jutottak.
A nyomorúságon csak azoknak szívek esik meg,
Akiket érdeklett immár a csalfa szerencse.
Melly nagy öröm hát most nyelvünkön hallani részént
Őt, részént nagy Virgiliust, ki hazája nevéért
E Hősnek történeteit versekbe szorítá.
Kérésére beszél szomorún könyvezve. Ne csúfold
Azt, ki hazájának veszedelmét sírva beszéli.
"Mi, mikor a Görögök, több évnek utána hiába
Víván, látszottak Tróját odahagyni, letettük
A fegyvert: kezdtünk gond nélkűl élni, s az eddig
Zárt kapukat kinyitottuk: jártunk nézni gyakorta
Egy falovat, mellyet Pallásnak tiszteletére
A ravasz ellenség építvén ott hagya nálunk;
Mint feldomborodott hegyet álmélkodva csudáltunk.
Majd, ki emezt, ki amazt, mondotta felőle: hasonlás
Lőn, s a jó jelt sem magyaráztuk jóra. Királyunk,
Egynémellyt, kit egész várasban senki nem ismert
És ez okért méltán tartottunk tőle, kezünkből
Elvett, és szabadon, könyörűlvén rajta, bocsátott.
E jövevénynek eszén járt, és hallgatta tanácsát:
A nagy ló ha behúzattatnék, Trója szerencsés
Lenne. Legott kezdénk falainkat törni; s letörtük
S víg énekszóval várunk közepére bevontuk
A vesztünkre csinált terhes lovat. Oh haza! hajdan
Híres Trója, vitéz lelkek dajkája! Örűltünk
A jeles ünnepnek mind estig; azonban az éj jött.
Minden polgárak s katonák álomba merűltek.
Ekkor azon Görögök, kiket a ló potroha tartott:
A nagyon álmosodott s részeg várasra rohantak.
Tűz, láng már lobogott: kard harsoga, csattoga, vága,
Lármázás, dühzaj veszedelmet hírdete, Vesztünk."
A magyar Énéás felségesb hangon emelte
Ezt fel, minden igaz Hazafit vígyázni tanítván.
Elrivadási között; mikor a Mars mennykövez, ordít,
S a bátor lelkek, szabadon meghalni, vagy élni
Elszánván magokat, villognak fegyvereikben:
A jó vér és szív, melly a köz honynak ügyéért
Verni s mozogni szokott, a szép példákra megindúl.
Oh, mindezt idegen nyelven bajos érzeni! szívünk,
(Olly kényes!) csak anyánk ajakin lel mézet. Örömre,
És méltó hálára fakadhat nemzeted, édes
Pyberem! E munkát te szerezted meg neki, szóval!
Sőt, noha dúsgazdag nem vagy, költséggel is Áldunk!
És zengjük neked: üdvöz légy Áldotta Hazánknak!