Verseghy Ferenc: 89. S. Antal barátomhoz.
a' gonosz szélvész, habozó hajómbúl
eggy magos szirtnek meredek hegyére
felmenekedtem, |
mellybe a' bal sors dühösen belánczolt,
a' jövő élet 's az örök halál köztt
félve lebegtem; |
Tégedet küldött beborúltt szerencsém
Antalom! hogy még ügyemen segíthet,
tűrni tanítgass. |
szenvedésimnek valamennyi súllyát,
jóllehet szíved magadét is allig
győzi viselni. |
csillagunk, és a' nevető szerencse
visszavisz minket dobogó ölébe
bús Feleinknek, |
a' kiben hozzád soha el nem alszik
a' barátságnak tüze, még erében
mocczan az élet. |