Szentjóbi Szabó László: Achillestől a Hector testét kérő Priamus
Hogy él még vén Atyád, ó jusson eszedbe
Ki mint szinte én is meg élvén napjait
A sírnak készíti el bádjadt tagjait.
De bóldogabb mint én, mert él Achillesse
Van, ki hólt örömét mivel éleszgesse,
S hervadó szívének ez eggy gondolatja
Hogy még kedves fiát élvén meg láthatja
Önt eggy olly enyhítő balsamot sebére
Hogy meg elégedve néz temetőjére.
Hol találok gyámolt mellyen meg nyughassam?
Én, a kinek ötven magzatjai között
Kikkel bánatomra az ég gyümőlcsözött
Csak eggy is előttem nem maradt életbe
Miólta Görögök jöttek e szigetbe.
Az én Hektorom is az én szerelmesem
Kinek hideg testét most nálad keresem,
Midőn nagy lélekkel el szánná életét,
Be tőltvén a fátum örök végezetét,
Győzedelmeskedő néped közepette
Szerencsétlen lelkét Styxnek eresztette.
Száraz térdeimnek lassú lépésével
Ki jöttem, s borúlok ő érte székedhez
Hívén hogy irgalmad hívségemnek kedvez
Ó kérlek engedd meg szent indúlatomnak
Hogy temethessem el testét Hectoromnak.
Kérlek élemedett Atyád ősz fejére
Az igaz Jupiter s Márs tiszteletére!
Az én szerencsémnek meg gondolására
Melly azonkivűl is meg öl nem sokára!
Ó ne vond meg tőlem e hideg tetemet
Achilles! ó szánd meg szent szeretetemet!
Ím Priamus kit olly szépen meg áldátok
A főldre borúlva csókolja a fegyvert
Melly ötven fiait szeme előtt le vert.