Szenci Molnár Albert: XXVII. ZSOLTÁR
XXVII. ZSOLTÁR
T. B.
Dávidnak könyörgése az megszabadításért.
Dávidnak könyörgése az megszabadításért.
1
Az Úr Isten az én világosságom
És idvösségem, hát kitől félnék?
Ő életemnek ereje, jól tudom,
Ki volna hát az, kitől rettegnék?
Mint ellenségim énreám törnek,
Hogy engemet ugyan megegyenek,
Hirtelen mind hátrarohannak ők.
Az Úr Isten az én világosságom
És idvösségem, hát kitől félnék?
Ő életemnek ereje, jól tudom,
Ki volna hát az, kitől rettegnék?
| Midőn az kegyetlen gonosztévők |
Hogy engemet ugyan megegyenek,
Hirtelen mind hátrarohannak ők.
2
Hogyha táborral környülvennének is,
De mégsem félne semmit én szívem,
Ha szinte az ellenség közt volnék is,
Mégis benned vetném reménségem.
Kit még mostan is kérek nagy bízván,
Hogy lakhassam az Úrnak házában,
Míg ez földön élek jóvoltodból.
Hogyha táborral környülvennének is,
De mégsem félne semmit én szívem,
Ha szinte az ellenség közt volnék is,
Mégis benned vetném reménségem.
| Egy dolgot kívántam én az Úrtól, |
Hogy lakhassam az Úrnak házában,
Míg ez földön élek jóvoltodból.
3
Mellyet azért kérek, hogy én láthassam
Az Úrnak fölséges dicsőségét,
És ő szent templomát látogathassam,
Melly tisztességére építetett.
Én háborúságimnak idein,
És elröjt engem röjtekhelyein,
Magas kősziklára fölemelít.
Mellyet azért kérek, hogy én láthassam
Az Úrnak fölséges dicsőségét,
És ő szent templomát látogathassam,
Melly tisztességére építetett.
| Mert engem hajlékába takarít |
És elröjt engem röjtekhelyein,
Magas kősziklára fölemelít.
4
És az én fejemet ő fölemeli
Ellenségimen, kik környülvöttek,
Azért az ő hajlékában őnéki
Fölszóval áldozom és éneklek.
Figyelmetessen hallgass meg engem,
Kegyelmezz meg, légy gyámolom nékem,
Midőn tehozzád szívből ohajtok.
És az én fejemet ő fölemeli
Ellenségimen, kik környülvöttek,
Azért az ő hajlékában őnéki
Fölszóval áldozom és éneklek.
| Uram, mikor hozzád fölkiáltok, |
Kegyelmezz meg, légy gyámolom nékem,
Midőn tehozzád szívből ohajtok.
5
Tefelőled mondja ezt az én szívem:
Keressétek az én szent színemet,
Azért nékem is ez igyekezetem,
Hogy nézhessem, Uram, szent színedet.
Szolgádat ne vesd el haragodban,
Te vagy vigasztalóm nyavalyámban,
Segéts meg, Uram, ne hágyj el engem.
Tefelőled mondja ezt az én szívem:
Keressétek az én szent színemet,
Azért nékem is ez igyekezetem,
Hogy nézhessem, Uram, szent színedet.
| Ne fordítsd el hát orcádat tőlem, |
Te vagy vigasztalóm nyavalyámban,
Segéts meg, Uram, ne hágyj el engem.
6
Mert mind atyám és anyám elhágy engem,
De az Úr kegyesen hozzá vészen.
Mutasd meg, Uram, te utadat nékem,
Ellenség ellen, tarts ösvényeden.
Ne adj engemet, mert sokan vadnak,
Kik ellenem hamisságot szólnak,
Hazudnak és erőszakot tesznek.
Mert mind atyám és anyám elhágy engem,
De az Úr kegyesen hozzá vészen.
Mutasd meg, Uram, te utadat nékem,
Ellenség ellen, tarts ösvényeden.
| Kívánságokra ellenségimnek, |
Kik ellenem hamisságot szólnak,
Hazudnak és erőszakot tesznek.
7
Ha nem hittem volna, hogy még éltemben
Jóvoltát az Úrnak meglátandom,
Az élőknek földén, hát immár régen,
Odalött volna minden én dolgom.
Légy víg és bátorságos szívedben,
Mert téged megtart az nagy Úr Isten,
Csak őtőle várjad ótalmadat.
Ha nem hittem volna, hogy még éltemben
Jóvoltát az Úrnak meglátandom,
Az élőknek földén, hát immár régen,
Odalött volna minden én dolgom.
| Várjad azért bizonnyal az Urat, |
Mert téged megtart az nagy Úr Isten,
Csak őtőle várjad ótalmadat.
