Szenci Molnár Albert: XVII. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak az megszabadulásért.
Hallgasd meg igazságomat,
Úr Isten, kiáltásom értsd meg,
Figyelmezz hozzám és tekintsd meg
Szívbéli imádságomat,
Itéletet tetőled várok, |
Itélj meg igazság szerént,
Mert én álnoksággal nem járok.
Szívem éjjel megpróbáltad,
És megvizsgáltad teljességgel,
Láttad, hogy eggyez én nyelvemmel,
Csalárdság nélkül találtad.
Azmit ember szól, avagy mível, |
Gondot tartok szent igédre,
Nem járok az gonosztévővel.
Vezérljed én járásomat,
És tarts meg az te ösvényeden,
Másuvá senki ne térítsen,
Erősítsed lábaimat.
Téged hívlak én segédségre, |
Kérésem vedd füleidben,
És légy figyelmes beszédemre.
Te vagy bizonyos ótalmok,
Azkik tebenned reménlenek,
Mutasd jóvoltodat ezeknek,
Hogy lássák az rád támadók.
Mint az te szemeidnek fényét, |
Szárnyad árnyékában fejem
Takargasd, őrizvén ösvényét.
Ótalmazz ellenségimtől,
Azkik veszedelmemre járnak,
És mindenünnen környülfognak,
Ments meg engemet ezektől.
Kövér nyakok csak föl nem pattan, |
Lesnek, kergetnek, hogy engem
Megtapodjanak az föld hátán.
Ollyak, mint az vad oroszlán,
Ki az lesből az prédára szök,
És mint az éh oroszlánkölyök,
Ólálkodik az barlangban.
Uram, jövel, vegyed eleit, |
Lelkem mentsd meg fegyvereddel,
Rontsd meg ellenségim ereit.
Ments meg kezeddel ezektől,
Azkik élnek csak ez világnak,
És csak ő hasoknak szolgálnak,
Ez gondjok teljes szivekből.
Mert eleget adsz ő testöknek, |
Hizlalhatják magzatjokat,
Még unokájok is eltelnek.
Én pedig az igazságban
Színét meglátom fölségednek,
És ha álmomból fölserkenek,
Megelégszem jóvoltodban.