Szenci Molnár Albert: XL. ZSOLTÁR
Jövendölés az Krisztusnak szenvedésiről
és papi tisztiről.
Várván vártam az fölséges Urat,
És imé hozzám fordula,
Kegyelmessen meghallgata,
És megmutatá rajtam jóvoltát.
Kivőn az mély veremből, |
És én lábaimat
Szép egyenes kőre
El-fölhelyheztette,
Vezérlvén utamat.
Én szájamban ada új éneket,
Istenünk dicséretire,
Hogy azkik hallgatnak erre,
Higgyék és féljék ő Isteneket.
Bódog, azki az Úrban |
Az kevély népektől,
Kiknek minden dolgok
Hazugságra hajlók,
Tőlök távol keről.
Csudatételidnek sok ő száma,
És nagy bölcs gondolatidnak,
Hozzánk való jó voltodnak
Sokságát senki meg nem mondhatja.
Ha elkezdem számlálni, |
Mert te nem kívántad
Az sok áldozatot,
De hogy fogadjak szót,
Fülemet megfúrtad.
Az égő áldozat nincs kedvedben,
Az bűnért valók sem kellők,
Akkor mondom: Ím eljövök,
Rólam írás van az törvénykönyvben.
Hogy akaratod tegyem, |
Az te törvényedben
Gyönyörködik lelkem,
És örvendez szívem
A te szent igédben.
Nagy sok népek gyülekezetiben
Igazságod kihirdettem,
Meg nem tartóztattam nyelvem,
Jól tudod, hogy én minden időben
Jóvoltod magasztaltam, |
Te idvösségedet
Hívséggel hirdettem,
Mindennek beszéltem
Nagy kegyességedet.
Uram, tőlem irgalmasságodot
Ne vond meg, tarts meg kegyessen,
Igazságod megőrizzen.
Számtalan gonosz reám áradott,
Sok nyavalya környülvött, |
Kiknek nincsen száma,
Mint hajam szálinak,
Kik fejemen vadnak,
Szívem is elhagya.
Könyörülj rajtam, kegyes Istenem,
Siess, jöjj segedelmemre,
És juttasd nagy szégyenségre,
Azkik halálra keresik lelkem.
Szörnyen hátratérjenek, |
És kik ínségemen
Űznek nevetséget,
Kiáltnak veh, veh, vét,
Jutalmok dög legyen.
Hogy tebenned mind örvendezzenek,
Azkik tisztelnek tégedet,
Szeretik idvösségedet,
Mondván: Dicsősség legyen Istennek.
Noha én szegény vagyok, |
De rám gondot visel
Az Úr, én megtartóm,
Jövel szabadítóm,
Úr Isten, ne késsél.