Szenci Molnár Albert: LXXVII. ZSOLTÁR
LXXVII. ZSOLTÁR
T. B.
Tanúság az kísértetben való vigasztalásról.
Tanúság az kísértetben való vigasztalásról.
1
Az Istenhez az én szómat
Emelém kiáltásomat,
Hogy fölkiálték hozzá,
Beszédem meghallgatá.
Reménségem csak az Isten,
Éjjel kezem föltartom,
Az égre hozzá nyújtom.
Az Istenhez az én szómat
Emelém kiáltásomat,
Hogy fölkiálték hozzá,
Beszédem meghallgatá.
| Mindennémű szükségemben |
Éjjel kezem föltartom,
Az égre hozzá nyújtom.
2
Lelkem nagy bánatban esett,
Minden vigasztalást megvét,
Az Isten rettent engem,
Ha róla emlékezem.
Panaszlok nagy ínségemben,
Lelkem mégsem találhat
Semmiben nyugodalmat.
Lelkem nagy bánatban esett,
Minden vigasztalást megvét,
Az Isten rettent engem,
Ha róla emlékezem.
| Noha Istennek szívemben |
Lelkem mégsem találhat
Semmiben nyugodalmat.
3
Szemeimet nyitva tartod,
Alunni éjjel sem hagyod,
Erőmben úgy elfogyék,
Hogy egy szót sem szólhaték.
És forgatám szemem előtt
Az elmúlt esztendőket,
Hányám és vetém őket.
Szemeimet nyitva tartod,
Alunni éjjel sem hagyod,
Erőmben úgy elfogyék,
Hogy egy szót sem szólhaték.
| Gondolám az régi időt, |
Az elmúlt esztendőket,
Hányám és vetém őket.
4
Megemlítém hegedőmet,
Néhai éneklésimet,
Szívem egész éjszaka
Ezt mind előforgatja.
Azon igyekezik lelkem
Elmélkedvén erőssen,
Végre szólék ekképpen:
Megemlítém hegedőmet,
Néhai éneklésimet,
Szívem egész éjszaka
Ezt mind előforgatja.
| Ennek hogy értelmét leljem, |
Elmélkedvén erőssen,
Végre szólék ekképpen:
5
Ez harag mindenkor tart-é,
Az Úr örökké elvét-é?
Nincsen-é őnékie
Énhozzám semmi kedve?
És ő atyai szerelme?
És immáran hátratért,
Azmit minékünk igért?
Ez harag mindenkor tart-é,
Az Úr örökké elvét-é?
Nincsen-é őnékie
Énhozzám semmi kedve?
| Elfogyott-é nagy kegyelme |
És immáran hátratért,
Azmit minékünk igért?
6
Teljességgel elfogyott-é
Hozzánk való nagy szerelme?
Elaludt-é irgalma
Az ő nagy haragjába?
Az én életem immáron,
Isten megvonta kezét,
nem nyújtja segedelmét.
Teljességgel elfogyott-é
Hozzánk való nagy szerelme?
Elaludt-é irgalma
Az ő nagy haragjába?
| Végre mondék: Odavagyon |
Isten megvonta kezét,
nem nyújtja segedelmét.
7
De meggondolám ismétlen,
Miket míveltél régenten,
Az te nagy csudáidot,
Kiket sok ember látott.
Kiket láték dolgaidban,
Elmélkedem erőssen,
Végre szólék ekképpen:
De meggondolám ismétlen,
Miket míveltél régenten,
Az te nagy csudáidot,
Kiket sok ember látott.
| Csudáidról gondolkodván, |
Elmélkedem erőssen,
Végre szólék ekképpen:
8
Óh, erős és kegyes Isten,
Szent vagy cselekedetidben,
És sohol senki nincsen
Hozzád hasonló Isten.
Azmint gyakran megmutatod,
Minden népek jól látják
Nagy voltát hatalmadnak.
Óh, erős és kegyes Isten,
Szent vagy cselekedetidben,
És sohol senki nincsen
Hozzád hasonló Isten.
| Csuda, Isten, az te dolgod, |
Minden népek jól látják
Nagy voltát hatalmadnak.
9
Népedet te kimentötted,
Nagy ínségéből kivötted,
Jákobnak és Józsefnek
Nemzetét mindkettőnek.
Ottan nagy félelme juta,
És az tenger mélysége
Legottan megrendőle.
Népedet te kimentötted,
Nagy ínségéből kivötted,
Jákobnak és Józsefnek
Nemzetét mindkettőnek.
| Hogy az víz téged megláta, |
És az tenger mélysége
Legottan megrendőle.
10
Az fölhők essőt ejtének,
És nagy mennydörgések lőnek.
Az magas ég harsaga,
Széjjel minden csattaga.
Sebes kőessők esének,
Olly villámások lőnek ,
Hogy az egész föld fénlék.
Az fölhők essőt ejtének,
És nagy mennydörgések lőnek.
Az magas ég harsaga,
Széjjel minden csattaga.
| Sűrő nyilak röpülének, |
Olly villámások lőnek ,
Hogy az egész föld fénlék.
11
Az föld megrendőle szörnyen,
Utad lőn az nagy tengeren,
Általmenél az vízen,
Lábad nyoma még sincsen.
Mint egy nyájjat vezérletted,
Kihozád hatalmaddal,
Mózes és Áron által.
Az föld megrendőle szörnyen,
Utad lőn az nagy tengeren,
Általmenél az vízen,
Lábad nyoma még sincsen.
| Az te szerelmes népedet, |
Kihozád hatalmaddal,
Mózes és Áron által.
