Szenci Molnár Albert: LXXV. ZSOLTÁR
LXXV. ZSOLTÁR
Fogadástétele Dávidnak az ő következendő regnálásáról.
1
Dicsérünk téged, Isten,
Dicséret legyen néked,
Mert az te dicső neved
Hozzánk közel jött híven,
Mi azért csudáidat
Hirdetjük jóvoltodat.
Dicsérünk téged, Isten,
Dicséret legyen néked,
Mert az te dicső neved
Hozzánk közel jött híven,
Mi azért csudáidat
Hirdetjük jóvoltodat.
2
Ha időm lesz valaha,
Én igazán itélek
Ha feneke ez földnek
Egyszersmind lerohanna,
Én mégis ő oszlopát
Jól állatnám gyámolát.
Ha időm lesz valaha,
Én igazán itélek
Ha feneke ez földnek
Egyszersmind lerohanna,
Én mégis ő oszlopát
Jól állatnám gyámolát.
3
Az bolondokat intem:
Ne bolondoskodjatok,
Azkik pedig gonoszok,
Térjetek meg, úgy kértem,
Szarvat ne emeljetek,
Illy fönn ne beszéljetek.
Az bolondokat intem:
Ne bolondoskodjatok,
Azkik pedig gonoszok,
Térjetek meg, úgy kértem,
Szarvat ne emeljetek,
Illy fönn ne beszéljetek.
4
Mert az tiszt és az erő
Nem az napkelet felől,
Sem az napenyészetről,
Sem nem az pusztából jő,
Minden az Istenen áll,
Ő aláz s' ő magasztal.
Mert az tiszt és az erő
Nem az napkelet felől,
Sem az napenyészetről,
Sem nem az pusztából jő,
Minden az Istenen áll,
Ő aláz s' ő magasztal.
5
Az pohár ő kezében,
Kiben vagyon vörös bor,
Kit ő teli tölt sokszor
Minden népnek ez földen,
De végre az gonosszak
Az söprejét megisszák.
Az pohár ő kezében,
Kiben vagyon vörös bor,
Kit ő teli tölt sokszor
Minden népnek ez földen,
De végre az gonosszak
Az söprejét megisszák.
6
Én örökké dicsérem
Az Jákobnak Istenét,
Hirdetem dicsőségét,
És szarvokat megszegem
Az istenteleneknek,
Hogy az jók fölkeljenek.
Én örökké dicsérem
Az Jákobnak Istenét,
Hirdetem dicsőségét,
És szarvokat megszegem
Az istenteleneknek,
Hogy az jók fölkeljenek.
