Somlyó Zoltán: KI NŐÉRT...
annak az útja fölvezet
hol szikla csillog, havasan.
s hallgatja: a szél hogy fütyül
S az ajkán nincs már felelet.
hogy sorsa égbe felviszi.
álommá lett a szenvedély.
a szív se mélyen sóhajtó.
néha a legszebb perc alatt.
és mind egy név! Egy drága név...