Somlyó Zoltán: SOROMPÓ
SOROMPÓ
Ha barátom - a nap - már leszökött
valahol kint, a téli fák mögött
valahol kint, a téli fák mögött
| s mohón csap rám az ellenség: az este, |
már nem kopogok az utcák során,
hazaindulok sietve, korán:
hazaindulok sietve, korán:
| bús gondolatok ködbevesző restje. |
Otthon csak mégis vagyok valahogy...
Az ember az ágy szélire lerogy
Az ember az ágy szélire lerogy
| s két aszalt karját szépen lebocsájtja, |
mint két sorompót s zárva áll az út,
kétoldalt álmok zivatarja zúg -
kétoldalt álmok zivatarja zúg -
| s az őr kezébe meglobog a lámpa... |
Ó, mennyi vonat vitt már engemet!
Ó, mennyit szálltam kék hegyek megett,
Ó, mennyit szálltam kék hegyek megett,
| források szélin, selyemfüves tájon... |
És hajón is, örömnek tengerén,
ó, ott is szálltam, ott is mentem én,
ó, ott is szálltam, ott is mentem én,
| a nőillatú, kábító dagályon. |
S most mért vagyok itt, hol madár se jár.
A szél bezörget szobám ajtaján
A szél bezörget szobám ajtaján
| s a kályhacsőbe búvik láthatatlan. |
Miért jutottam ide, hol felém
egy árnyék néz a falról feketén,
egy árnyék néz a falról feketén,
| s ha rája nézek, összerogy riadtan. |
Hisz nem is volna semmi, semmi baj!
A fejemen még szikrázik a haj
A fejemen még szikrázik a haj
| s az arc is ég, ha jól kiberetválom. |
A régi kedvem is megvolna tán;
s még nincs nyomomba, nem vigyorg reám
s még nincs nyomomba, nem vigyorg reám
| a csontok közül vén gazdám, halálom. |
De - tudjátok-e, hogy mi a magány!
Csak egy tányér az ember asztalán,
Csak egy tányér az ember asztalán,
| csak egy pohár, amelyből inni méreg. |
S kimenni és bejönni egyedül
és nem vár senki se kint, se belül
és nem vár senki se kint, se belül
| és lenni árván önszivünkbe féreg... |
És tépelődni: mért ment tőlem el!...
és kérdezgetni: miért nem felel!...
és kérdezgetni: miért nem felel!...
| és várni, várni; ha nem rája, másra... |
És mindennap így szólni: mégse jő!
És aki jő is: mégse, mégse ő!...
És aki jő is: mégse, mégse ő!...
| És ébren várni minden virradásra... |
