Somlyó Zoltán: VIDÉKI VÁROSOK VENDÉGE
VIDÉKI VÁROSOK VENDÉGE
Nagyságos élet, hajolj le fölém,
hogy homlokodra tapasszam az ajkam.
Mint amikor a tágszemü, szomjas bölény
megakad a vad erdei gazban.
hogy homlokodra tapasszam az ajkam.
Mint amikor a tágszemü, szomjas bölény
megakad a vad erdei gazban.
Vidéki városok vendége, szegény:
egy talpig elfáradott költő,
most egyetlen könnycseppet hullajt reád,
egy könnyet, mely egy életet elöntő.
egy talpig elfáradott költő,
most egyetlen könnycseppet hullajt reád,
egy könnyet, mely egy életet elöntő.
Úgy érzem, uszályod már terhesebb,
semhogy tovább is hordjam utánad
s fáj látnom finom, fehér bokádat...
semhogy tovább is hordjam utánad
s fáj látnom finom, fehér bokádat...
Eltörpültem. Rajtam már nem nyílhat seb!
Egy züllött zseni utolsó forintja vagyok,
mit átnyujt egy szegénynek s a szeme ragyog...
Egy züllött zseni utolsó forintja vagyok,
mit átnyujt egy szegénynek s a szeme ragyog...
