Somlyó Zoltán: AZ ÁTKOZOTT KÖLTŐ SZÓL
és néztem fehér keblét és homlokát, az édest,
(Ó, mily komisz az élet s mily fanyar a halál,
amikor ajkainkról leszakad egy ily szép test!)
a cigarettet mélyen szorítá be szegény.
(Ó füst, te kacskaringós, be hű is vagy te hozzá...
és: "Fáj-e még a melled?"... ezt kérdeztem meg én.)
és ajka holt viaszán egy vércsep jött elő.
A cigarett még égett, de nem szítta a szép lány,
mint egy kiégett vulkán, úgy csöndesült el ő.
szegény szájamba vettem; - a hold épp besütött. -
És aztán visszatettem: olyan volt, mint egy fáklya,
mit sorsom csontos ökle az agyamba ütött.
gondol és az Óperenciákra:
Most itt ülök magamba s magamat ó, be szánom.
Találkozánk mi ketten egy hipnótikus éjjel.
Holdfényben megfürösztém ruhája szent szegélyét.
Barátaim: a tenger, a tenger veszedelmes!
A tenger, csak a tenger lehet megmondhatója...
és eluszott. És köd szállt előttem és mögötte.
és meg se tanított rá, hogy így most hogyan éljek...
S az Óperenciákon kell álmaimba járnom...