Somlyó Zoltán: HÁRMAN AZ UTCÁN
ez a szerelmes pogány szatír.
A derekán sokhangú csengő
a dús hajnalokba visszasír.
a zokogó szatír, meg én:
egy talpig megvénhedett ifjú
s egy gyászosan fiatal vén.
te szomorúfejű, te szép,
megrettensz a szatírnak láttán,
ahogy fáradtan a hajamba lép.
a szemembe plántálod át;
rámcsókolod nimfaszerelmed
és szomorú nászéjszakád.