Reményik Sándor: Valaha voltam...
Valaha voltam...
Valaha voltam riadó kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.
S lettem síró, beteg légyzümmögés,
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.
Akarok lenni még egyszer kiáltás...
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, -
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal - magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, -
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal - magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.
Hadd jajduljak velük, ha jajgatok,
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás...
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás...
Nagyvárad, 1929 július 15
