Reményik Sándor: Találkozás
1932 március 5. emlékezetére
Egyszer csak ott álltam közöttetek.
És hónapokig nem érzem, hogy élek.
Magam is úszom, közönyösen, árván.
Zöld ág lobog, illat száll melegen'.
Fiúk, én nem tudom, ez hogy esett.
Amikre itthon alig gondolok.
Elém lobbant nem-sejtett szép vetésem.
Zöld ág lengett, illat szállt melegen.
Nagyot dobbant szívem, a tetszhalott.
Jó helyre szórtam lelkem magvait.
A legjobb helyre: a jövő szívébe.
És mégis virul kettős apaságom.
Túl szürke ködön, rejtett messzeségben.
És sárban hagy az illanó reménység.
Míg itt leőrlöm rabszolga-napom.
Egyszer csak álltam, s szóltam köztetek.