Reményik Sándor: Zuhanók vigasztalása
A balkezű sors meglökött, -
Alattam a hegy röge porlik
S a mélybe hullva dübörög.
És hullok én is, - percek, évek
Porlanak lábaim alatt?
Már nem tudom, - talán az élet
Csak egy ily hulló pillanat.
Kitárom árva két karom, -
A mélybe le, a mélybe le
Ragad a baljós hatalom.
Csak mielőbb, csak mielőbb
Lennék már egészen alant,
S pihentetné a szikla-ágy
Mindörökre a nyugtalant.
Csak egy vadrózsa-ág,
Akármily gyönge vagyok is,
Megfogom a ruhád.
Kezed talán felvérezem,
Hegesztem a szíved,
Sziget vagyok vad sziklák közt
Szelíd tündér-sziget.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kis, névtelen öröm,
Mely örvények közt hirtelen,
Váratlan rádköszön.
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.