Reményik Sándor: Tiszaparti jelenet
Tiszaparti jelenet
"Boldogok, akik sírnak"
Egyik költői vándorutamon,
Az Alföld mély szívében, Szegeden
Fiatal lányt mutattak be nekem.
Ahogy kezembe símult a keze,
Így, ismeretlenül:
Egyszercsak lehanyatlott a feje,
A válla megvonaglott
S a szeme csupa könnyel lett tele.
A verseim...
A verseimről mondott valamit.
Alig-alig lehetett hallani
A kettétört mondat foszlányait.
Hogy neki sosem volt ily öröme.
Az Alföld mély szívében, Szegeden
Fiatal lányt mutattak be nekem.
Ahogy kezembe símult a keze,
Így, ismeretlenül:
Egyszercsak lehanyatlott a feje,
A válla megvonaglott
S a szeme csupa könnyel lett tele.
A verseim...
A verseimről mondott valamit.
Alig-alig lehetett hallani
A kettétört mondat foszlányait.
Hogy neki sosem volt ily öröme.
Megrendültem.
E csendes könnyek partján,
Mint a Tisza partján,
Úgy szerettem volna megállani.
Tapsok felé hajbókolás helyett
Megsímogatni azt a gyermeket.
Nem kérdezni: miért sírsz, gyermekem?
Csak mondani: boldog vagy, gyermekem.
S én minden talmi kincsem odadobnám,
S minden hírem-nevem,
Ha egyszer sírni tudnék,
Valamin,
Akármin,
Ily szívből jövőn, tisztán, melegen.
E csendes könnyek partján,
Mint a Tisza partján,
Úgy szerettem volna megállani.
Tapsok felé hajbókolás helyett
Megsímogatni azt a gyermeket.
Nem kérdezni: miért sírsz, gyermekem?
Csak mondani: boldog vagy, gyermekem.
S én minden talmi kincsem odadobnám,
S minden hírem-nevem,
Ha egyszer sírni tudnék,
Valamin,
Akármin,
Ily szívből jövőn, tisztán, melegen.
1933 április 28
