Reményik Sándor: Szemeimet a hegyekre emelem
Szemeimet a hegyekre emelem
(121. zsoltár )
1. Még egyszer
"Szemeimet a hegyekre emelem.
Onnan jön segítségem."
- Zsongott bennem a zsoltár ritmusa,
De eltemetett, bús szerelemképen.
Tompán, fojtottan, mint búvó patak.
Nem mertem szemeimet fölemelni.
Láttam a boldog vetélytársakat,
A tetők víg, szerencsés szeretőit.
S maradtam otthon, roskadtan, magamba,
Mint kit egy hangos szívverés is rémít.
S most még egyszer mégis csoda esett:
Jöttem, láttam, győztem a hegyeket,
S a csúcsokat csókoló napsugár
Nem vakította meg
A hegyekre fölemelt szememet.
Onnan jön segítségem."
- Zsongott bennem a zsoltár ritmusa,
De eltemetett, bús szerelemképen.
Tompán, fojtottan, mint búvó patak.
Nem mertem szemeimet fölemelni.
Láttam a boldog vetélytársakat,
A tetők víg, szerencsés szeretőit.
S maradtam otthon, roskadtan, magamba,
Mint kit egy hangos szívverés is rémít.
S most még egyszer mégis csoda esett:
Jöttem, láttam, győztem a hegyeket,
S a csúcsokat csókoló napsugár
Nem vakította meg
A hegyekre fölemelt szememet.
2. Négy nap
Négy ragyogó, verőfényes, igaz nap.
Négy naptárból kiszakított aranylap.
Négy örökkévalóságba iktatott,
Kibeszélhetetlen, boldog, mély titok.
Négy naptárból kiszakított aranylap.
Négy örökkévalóságba iktatott,
Kibeszélhetetlen, boldog, mély titok.
3. Jó komoly barátok
Ezek a szürke, hallgatag kőszálak
Papok, s nem prédikálnak,
Próféták, de senkit nem feddenek,
Se vétkes királyt, se vak népeket.
Csak állnak s várnak
Mindenkit, aki fáradt,
Mindenkit, aki megterheltetett.
Időtlen idők óta
Itt állnak s várnak:
Örökös szürke vőlegényei
A Csendnek, a Havas menyasszonyának
Hallgatnak, várnak.
Jó, komoly barátok.
Sok balgatag kérdésre nem felelnek.
Nem avatkoznak a mi életünkbe.
De ha hozzájok megyünk: fölemelnek.
Papok, s nem prédikálnak,
Próféták, de senkit nem feddenek,
Se vétkes királyt, se vak népeket.
Csak állnak s várnak
Mindenkit, aki fáradt,
Mindenkit, aki megterheltetett.
Időtlen idők óta
Itt állnak s várnak:
Örökös szürke vőlegényei
A Csendnek, a Havas menyasszonyának
Hallgatnak, várnak.
Jó, komoly barátok.
Sok balgatag kérdésre nem felelnek.
Nem avatkoznak a mi életünkbe.
De ha hozzájok megyünk: fölemelnek.
4. Kő-evangelium
Szikla. Döbbentőn tornyosodik föl.
Csak tekintetem kúszik föl reá
Függőleges falon.
És visszahull.
Alul
Szeszélyes rajz cifrázza a követ.
Runák, rovások, hieroglifek:
Kő-evangelium.
A föld történetéből
Egy ősi, titokzatos fejezet.
Felírva találjátok ezeket
A Nagykőhavason.
Írták az áradó és apadó
S lassan visszavonuló tengerek
Anno egyben,
Ama első napon.
Az Embernek előtte.
Mikor csak Isten volt és a hegyek.
Csak tekintetem kúszik föl reá
Függőleges falon.
És visszahull.
Alul
Szeszélyes rajz cifrázza a követ.
Runák, rovások, hieroglifek:
Kő-evangelium.
A föld történetéből
Egy ősi, titokzatos fejezet.
Felírva találjátok ezeket
A Nagykőhavason.
Írták az áradó és apadó
S lassan visszavonuló tengerek
Anno egyben,
Ama első napon.
Az Embernek előtte.
Mikor csak Isten volt és a hegyek.
5. Együgyű mennyország
Pásztorgyerek. A szava idegen.
A szeme mosolyog.
Nincs benne gyűlölet, sem félelem.
Tetszik nekem.
Szentgyörgynapjától Szentmihálynapig
Itt terelgeti nyáját csendesen.
Emberrel itt alig találkozik.
A gondja csak a máé
S nem veti árnyékát a holnapig.
Kenyere málé, túró, vadgyümölcs.
Igénytelen és bölcs.
Százesztendős imakönyvben lapozgat,
A "Szív tükré"-ben.
Húsz lejért vette.
Tudja, hogy őt is Isten teremtette.
S nem tudja, hogy az urak mit forralnak
Párisban, Bukarestben, Budapesten.
Tilinkóz egy sort. Hallgat azután.
Mosolyog, méláz, ül a szikla fokán.
S az együgyűek mennyországa nyílik
Szívében kéken, mint az encián.
A szeme mosolyog.
Nincs benne gyűlölet, sem félelem.
Tetszik nekem.
Szentgyörgynapjától Szentmihálynapig
Itt terelgeti nyáját csendesen.
Emberrel itt alig találkozik.
A gondja csak a máé
S nem veti árnyékát a holnapig.
Kenyere málé, túró, vadgyümölcs.
Igénytelen és bölcs.
Százesztendős imakönyvben lapozgat,
A "Szív tükré"-ben.
Húsz lejért vette.
Tudja, hogy őt is Isten teremtette.
S nem tudja, hogy az urak mit forralnak
Párisban, Bukarestben, Budapesten.
Tilinkóz egy sort. Hallgat azután.
Mosolyog, méláz, ül a szikla fokán.
S az együgyűek mennyországa nyílik
Szívében kéken, mint az encián.
6. Háromszázan
A medve jött. A rémület riadt.
A legelőkre nem volt vissza-út.
Vad szirtfalba hajlott a lanka le.
Szökellt a vezér kos őrült irammal,
Szelíd szemére vér-fátyol borult,
Az otthonos táj irtó idegen lett.
Táncoltak körös-körül a hegyek.
S vérködös szemmel ugrottak utána
Háromszázan: aranygyapjas sereg.
Gyönge testekből hörgő piramid:
Szirt tövén véget ért a vad menet.
A legelőkre nem volt vissza-út.
Vad szirtfalba hajlott a lanka le.
Szökellt a vezér kos őrült irammal,
Szelíd szemére vér-fátyol borult,
Az otthonos táj irtó idegen lett.
Táncoltak körös-körül a hegyek.
S vérködös szemmel ugrottak utána
Háromszázan: aranygyapjas sereg.
Gyönge testekből hörgő piramid:
Szirt tövén véget ért a vad menet.
7. A régi határkő
Melitskó Saroltának
A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi kőhalom.
Ez emberkézre vall
Simára csiszolt oldalaival.
Simára csiszolt oldalaival.
S mért, mért nem: ez még áll.
Határkő. Elment tőle a határ.
Határkő. Elment tőle a határ.
S tulajdonkép minek
Ezen akadni meg?
Ezen akadni meg?
Megakadnak a vándorfellegek?
Ledülnek töprengeni a szelek?
Ledülnek töprengeni a szelek?
Mi lehet, mi e magasban is fáj?
Innen s túl egy az ég és egy a táj.
Innen s túl egy az ég és egy a táj.
Innen s túl egyformán szegényesen
Gyalogfenyő és boróka terem.
Gyalogfenyő és boróka terem.
A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi sírhalom.
Egy kicsi sírhalom.
Alatta mégis egy világ pihen.
Láttam, ahogy valaki ráborult
És sírt keservesen.
Láttam, ahogy valaki ráborult
És sírt keservesen.
8. Törpefenyő
Ahogy a hegyek nőnek,
Úgy törpülnek a fák.
Nagy szálfa-gőgöt nem tűr
A magasság.
Úgy törpülnek a fák.
Nagy szálfa-gőgöt nem tűr
A magasság.
A törpefenyő fája
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindíg viharközelben -
A menny villámait.
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindíg viharközelben -
A menny villámait.
Hanem azért próbáld
Tövestül tépni ki:
Beleszakadsz, de ő
Magát nem engedi.
Tövestül tépni ki:
Beleszakadsz, de ő
Magát nem engedi.
Indája szikla-szívós,
Acél a gyökere -
Rácsap, de belecsorbul
A Bucsecs kard-szele.
Acél a gyökere -
Rácsap, de belecsorbul
A Bucsecs kard-szele.
A rádühödt szelekkel
Dühödten birkózik,
Vad oromtalajába
Vadul kapaszkodik.
Dühödten birkózik,
Vad oromtalajába
Vadul kapaszkodik.
A földre fekszik néha,
Mint tanult birkózó,
Vélnéd: vég-kimerült, -
S ím: talpra-pattanó.
Mint tanult birkózó,
Vélnéd: vég-kimerült, -
S ím: talpra-pattanó.
Nagy, büszke rokonságból
Kis mostoha-kölyök:
Legárvább, legkeményebb,
Ki ide felszökött.
Kis mostoha-kölyök:
Legárvább, legkeményebb,
Ki ide felszökött.
Törnek a szálfák lennebb,
Roppan ezer derék.
De él itt fenn e hajló,
Magát mindenkép tartó,
Megpróbált nemzedék.
Roppan ezer derék.
De él itt fenn e hajló,
Magát mindenkép tartó,
Megpróbált nemzedék.
9. Felleg a szobában
Menedékház a Nagykőhavason.
Ezernyolcszáz méter tenger felett.
Emberfeletti csend.
Az ablak nyitva van.
Ezernyolcszáz méter tenger felett.
Emberfeletti csend.
Az ablak nyitva van.
Az ablakon beúsznak
Méltóságosan, kézzelfoghatón,
Kisértetiesen a fellegek.
A völgyben éltem le az életem,
De mindíg-mindíg felleg-űző lázban.
A mélységből kapkodtam fel utánok.
Most ők nyúlnak utánam.
Méltóságosan, kézzelfoghatón,
Kisértetiesen a fellegek.
A völgyben éltem le az életem,
De mindíg-mindíg felleg-űző lázban.
A mélységből kapkodtam fel utánok.
Most ők nyúlnak utánam.
10. A Cenk lámpája
Leszállt az éj. Eltűnt a Cenk.
Magába, magasan
Fent, fent,
Mindíg rokontalan:
A Cenk lámpája leng.
Gyökértelenül, szinte csillagképen,
Inkább a semmiben, semmint az égben.
Eltűnt a Cenk.
Fent, fent
A cenki lámpa leng.
Magába, magasan
Fent, fent,
Mindíg rokontalan:
A Cenk lámpája leng.
Gyökértelenül, szinte csillagképen,
Inkább a semmiben, semmint az égben.
Eltűnt a Cenk.
Fent, fent
A cenki lámpa leng.
Minden lenti láng idegen neki,
S a csillagok csak fél-testvérei,
Szánják és szeretik,
És mégsem tehetik,
Hogy végleg otthon érezze magát.
S lent otthontalan város és világ.
Fent, a szeplőtlen csillagkoszorúban
A cenki lámba szégyelli magát.
S a csillagok csak fél-testvérei,
Szánják és szeretik,
És mégsem tehetik,
Hogy végleg otthon érezze magát.
S lent otthontalan város és világ.
Fent, a szeplőtlen csillagkoszorúban
A cenki lámba szégyelli magát.
Se föld, se menny,
Se Ienn, se fenn,
Testvérek közt is fájón idegen,
Erdélyi éjben együtt csak velem:
A Cenk lámpája leng reménytelen.
Se Ienn, se fenn,
Testvérek közt is fájón idegen,
Erdélyi éjben együtt csak velem:
A Cenk lámpája leng reménytelen.
11. Találkoztam a szabadsággal
Zord magaslat: a Fellegvár ez itt.
Erőszak rakta s tartja falait.
Erőszak rakta s tartja falait.
Ember-önkény és változó uralmak
Láncot csörgetnek és rabot tartanak.
Láncot csörgetnek és rabot tartanak.
Szurony, szörnyű rend, vessző, fegyelem
Itt sötét börtön-flóraként terem.
Itt sötét börtön-flóraként terem.
Rém-madárként egy emlék suhan át:
Nyögnek a befalazott katonák...
Nyögnek a befalazott katonák...
Ezerhatszáz... olvasom egy falon - -
A doh s a penész ma is hatalom.
A doh s a penész ma is hatalom.
S mily nagy erősség ez itt, nézve lentről,
S mily vakondtúrás fentről, a hegyekről.
S mily vakondtúrás fentről, a hegyekről.
Bucsecs, Csukás, Királykő, Kőhavas:
E fellegvár alattuk mily avas.
E fellegvár alattuk mily avas.
A Nagykőhavason mentem én átal
És találkoztam fent a Szabadsággal.
És találkoztam fent a Szabadsággal.
Ment nagy léptekkel: világ számüzötte,
Fenyőszag tömjénezett körülötte.
Fenyőszag tömjénezett körülötte.
Kalapján virított a sziklarózsa,
Vissza se nézett a völgybe alóla.
Vissza se nézett a völgybe alóla.
Vándorbotjával verte a követ,
Minden ütése villámot vetett.
Minden ütése villámot vetett.
A hátizsákja telve ezerjóval,
Ezerjóval, embernek nem-valóval.
Ezerjóval, embernek nem-valóval.
Fütyölt. Visszhangjaként víg füttyszavának
Túlvilági viharok orgonáltak.
Túlvilági viharok orgonáltak.
A déli nap, ahogy zenitre hágott
Nézte az elszabadult Szabadságot.
Nézte az elszabadult Szabadságot.
Ment nagy léptekkel, bottal, tarisznyával,
Szemére vont virágos kalapjával.
Szemére vont virágos kalapjával.
Ment völgyből fel, világból kifele:
Ki-ki lássa, mire megy nélküle.
Ki-ki lássa, mire megy nélküle.
Ment, az embertől egyre távolodva,
Ment csúcsról-csúcsra, csillagtávolokba.
Ment csúcsról-csúcsra, csillagtávolokba.
Kincse túldrága volt méltatlanoknak:
Vitte ajándékul az angyaloknak.
Vitte ajándékul az angyaloknak.
12. Csak a levele
A sziklarózsa régen elvirult.
Amit most hoztam: csak a levele.
Kicsi, fénytelen, fakózöld levél.
Nincs egyebem.
Érjétek be vele.
Amit most hoztam: csak a levele.
Kicsi, fénytelen, fakózöld levél.
Nincs egyebem.
Érjétek be vele.
Brassó-Nagykőhavas, 1933 augusztus
