Reményik Sándor: Papp Demeter kalauz
Lázrózsáimat rózsa fedte be,
Rózsa, szekfű, dáhlia, viola:
Virágba borult a betegszoba.
Nagy ívpapírra rótta fel nevét,
Mert hozzám belépni nem lehetett.
Gyűltek, gyűltek a nevek hosszú sorba,
Illatos, színes, dús, tarka csokorba.
Ahogy felbukkan nagyhirtelenül,
Szegényen, szürkén, ismeretlenül
Pár szál virág szerény kíséretében -
Nem tudom, mi zeng e muzsikátlan névben:
Papp Demeter kalauz.
Betegágyamig vajjon mi loccsantja?
Tán egy versem hullt harmat gyanánt egyszer
Búterhes homlokára?
Tán egy színem vegyült el valaha
Csíraként gondjai szürke porába?
Álmom tán verejtékét szárítgatta.
Tüzem tán fojtott tüzét szítogatta.
Betegágyamnak barna éjjelébe
Mért lép be most kopott munkás-zekébe,
Növekvő, világító csillagképen,
Fogyó erőm felcsapó lángjaképen
Papp Demeter kalauz?
S íme, gyökerem van,
Gyökerem van,
Gyökerem van a népben!
A titokzatos mélyben,
Túl baráton is ismerősön túl
Az ezerarcú ismeretlenségben.
Színesek, illatosak, hosszú sorba -
Dús, tarka pompás, ragyogó csokorba,
És mindenikre megdobban szívem.
Ismeretlen testvérem,
Árva magyar,
Egy a népemből,
Papp Demeter kalauz:
Köszönöm.