Reményik Sándor: Tükörterem
Tükörterem
Egy kis pihenést... enyhülést... irgalmazz Istenem,
Amerre nézek, mindenütt: tükrök... tükörterem.
Amerre nézek, mindenütt: tükrök... tükörterem.
Az én rossz arcomtól futok, rettegve, hogy ne lássam,
S az én rossz arcom nem hagy el, jő mindenütt utánam.
S az én rossz arcom nem hagy el, jő mindenütt utánam.
Tükörré válnak mindenütt az emberek s a tárgyak,
Egy tükör-arca van csupán a végtelen világnak.
Egy tükör-arca van csupán a végtelen világnak.
Úgy epedek csillapodni valami drága máson, -
S csak én vagyok, csak én vagyok, - más nincs is a világon.
S csak én vagyok, csak én vagyok, - más nincs is a világon.
Nézek biztató csillagokba, szelíd asszonyszemekbe,
Szempillantás: s már csak magam állok magammal szembe.
Szempillantás: s már csak magam állok magammal szembe.
Gyermek-fürtökre rálehelnék, férfi-testvért ölelnék,
Ha a tükör-átok mögött a drága másra lelnék.
Ha a tükör-átok mögött a drága másra lelnék.
Egy kis nyugalmat, enyhülést gyötört tekintetembe -
Hadd merüljek fájó, édes, idegen tengerekbe.
Hadd merüljek fájó, édes, idegen tengerekbe.
Eszméljek a más-örömre, a más-nyomorúságra,
Beteg tükör-varázs mögött bármire: valóságra.
Beteg tükör-varázs mögött bármire: valóságra.
Istenem, ha nem vagy Te is káprázat, tükör-átok:
Törd össze e tükör-termet, ezt a tükör-világot!
Törd össze e tükör-termet, ezt a tükör-világot!
1931 július 28
