Reményik Sándor: Glória
Glória
Mint keskeny fénysarló, a holdnegyed
Megáll most sok-sok temető felett.
Megáll most sok-sok temető felett.
A névtelenség fedte sírokat
Simítva, fénybetűket irogat.
Simítva, fénybetűket irogat.
Fényjeleket egymástól egy araszra,
Fejfára, fűre, zörrenő harasztra.
Fejfára, fűre, zörrenő harasztra.
Fényhimnuszt ír, akiknek nem jutott
Se nagyezüst, se babér, se dalok.
Se nagyezüst, se babér, se dalok.
Kik dalolatlan pihennek a sírba
És nincs a keresztjökre mi sem írva.
És nincs a keresztjökre mi sem írva.
Mint keskeny fénysarló, a holdnegyed
Megáll most sok-sok temető felett.
Megáll most sok-sok temető felett.
Engeszteli a sok-sok árva vért,
Ami kihullott s nem tudta: miért.
Ami kihullott s nem tudta: miért.
Engeszteli, akik mártírként háltak
S nem tudták: a halál mi mélyen altat.
S nem tudták: a halál mi mélyen altat.
Akiknek nem volt soha semmiök,
S kiknek reménye derékba törött.
S kiknek reménye derékba törött.
Mint keskeny fénysarló, a holdnegyed
Mereng a puszta temetők felett.
Mereng a puszta temetők felett.
Mintha tartozást kén' lerónia
S milljó fej körül volna glória.
S milljó fej körül volna glória.
