Reményik Sándor: Hálaadás az írógépnek
Hálaadás az írógépnek
Tüzes Margitnak, az írógép Lelkének,
poéta-álmok hibátlan rögzítőjének
poéta-álmok hibátlan rögzítőjének
Ti kedves gyüjtők, kérlek, hagyjatok,
Ne kérjetek tőlem "kéziratot"!
Ne kérjetek tőlem "kéziratot"!
A kézírásom kusza, reszketeg,
Megbontotta a megbomlott világ,
Szétzilálta a zilált idegek.
Megbontotta a megbomlott világ,
Szétzilálta a zilált idegek.
Sírva és undorodva nézek rája:
Az álmaimnak méltatlan ruhája.
Az álmaimnak méltatlan ruhája.
S hiú vagyok: a grafológus - félek,
Reám olvasna ezer gyöngeséget.
Reám olvasna ezer gyöngeséget.
Az írógép elfedi azokat,
S ró rendületlen, szilárd sorokat.
S ró rendületlen, szilárd sorokat.
És a sorokat oszlopokba rója:
Építő-erőm óra-mutatója.
Építő-erőm óra-mutatója.
A rossz idegek játéka felett
Megmutatja igazi lelkemet.
Megmutatja igazi lelkemet.
A lelkemet, amelyre vágyva-vágyom,
E nyugodt oszlopokban megtalálom.
E nyugodt oszlopokban megtalálom.
És ti is megtaláljátok bizonnyal.
Mit akartok hát a "kéziratommal"?
Mit akartok hát a "kéziratommal"?
Az írógépnek adassék ma hála.
Rajta verődik az első veret:
A lelkem legelső páncél-ruhája.
Rajta verődik az első veret:
A lelkem legelső páncél-ruhája.
Kolozsvár, 1925
