Petrőczi Kata Szidónia: XX.
Valljon de mikor szűntök
Sűrő könyvhullasim gyakor sóhajtásim
Naponkint im mint nőnek.
Bánatim sebembe el bágjat szívembe
Ujab nyilakkal lőnek.
Mint rut köd bús szivemet
Szomoruságimnak méltó siralmimnak
Elburítá elmémet
Fölyhőt szaporítok sohatásimmal oh
Fogyatom életemet.
Bánkogyatok én rajtam
Szánnjatok meg kérlek mert jai búba élek
És im mire jutottam.
Mezők szép virági vizek fris folyási
Könyvezetek én rajtam.
Sok jai szómot halljátok.
Te is csendes Echó hallod hogy gyakron oh
Jön ki számon 's tugyátok.
Okát bánatimnak gyakor panaszimnak
Miért hogy meg nem szántok.
Tigrisek és sárkányok
Méltó siralmimon szörnyü fájdalmimon
Néktek is oroszlányok
Essék meg szívetek áragyon könyvetek
Mérges Vipera kigyók
Ércsétek meg jai szómot.
Kérlek meg szánnjatok bár csak sohajcsatok
S enyhicsétek kinomot
Azzal mert már nékem nintsen reménségem
Hogy elfelejczem búmot
Hogy keserget lantyával
Sőt még Proserpina Poklok királynéja
Megszánta 's bánatyával
Lágyította szivét Euridicéjét
Megnyerte nótájával
Kesergek jai szüntelen.
Mind éjiel és nappal bús óráim jaijal
Múlnak 's abban véletlen
Mint mély örvénybe Tenger mélységébe
Merűltem reméntelen.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .