Petrőczi Kata Szidónia: VIII.
Emlétem én sorsomat,
Mert bánatim árja bús szivemnek jaiia
S boldogtalanságomat
Naponkint neveli szívemet epeszti
Ujítván fájdalmimat,
Óránkint nevekednek
Sok fohászkodásim gyakor jajmondásim
Szintén megemésztenek.
Elmult reménségem nőten nő inségem
S bánatim nem kímílnek.
Sebeimet jajgatom,
Az álnok szerentse kegyetlen bilincze
Rajtam vagyon jól látom.
Mert mikor nyugovást várnék megújulást
Haragját tapasztalom.
Bánék minden jól látya.
Minden örömemet várt reménségemet
Mert bánatra fordítya.
Valamit elkezdek semmit nem végezek
Boldogul, mert elrontya
Ellenem hadakozik.
Sok keserüséget szívbéli inséget
Hoz reám s meg nem szűnik.
Valamig életem el nem fogy azt vélem
Haragja el nem múlik.
Eitnek halálos sebet.
Ritka mosolygási és ápolgatási
Osztnak keserű merget.
Gyakor változása álhatatlansága
Nemz reméntelenséget.
Nyúit kis jó után sok bút,
Kincses adománya mint Ethnának lángja
Skorpiókkal rakot út.
Aki jovát veszi ottan veszély íri
Követi s utána fut.
Repeszti hálojába.
Onnan szabadulni csendességet érni
Nem lehet mert markába
Az üstökét tartya és holtig jártatya
Ő Labirintussába,
Tellyes keserüsegel
Egy marokni mézzel ha kínál epével
Tetézi sok inséggel
Kinek kezét nyuitja veszélybe taszitya
Jádzik kegyetlenségel
Meg szán szeginy fejemet.
Az szerencze ellen ő felemel engem
Megsegíti ügyemet.
Sok bánatim után üdvesség kuttyán
Viszi Mennybe lelkemet.