Petőfi Sándor: SOHASEM VOLT AZ SZERELMES...
Mondja, hogy rabság a szerelem.
Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset,
Szárnyat ád ő... azt adott nekem.
Mint minőt a szerelem növeszt.
El sem kezdem oly parányisággal,
Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.
Föl az égre, pillantás alatt,
S koszorúba fűzöm ott e kertnek
Lángrózsáit, a csillagokat.
Alvilágnak éjszakája föd...
Szállok és egy pillanatban látok
Istent s mennyet, poklot s ördögöt.
Hogyha szárnyam fölkerekedik;
A világnak megteremtésétől
Szállok a végső itéletig.
A pokolban ami gyötrelem
És a mennyben ami üdvesség van,
Egy percben mindazt átérezem.