Móricz Zsigmond: A MAGYAR UGAR UJRA ÉNEKEL
Tüzek izztanak, lángok gyultanak, füstök vertenek,
Tegnapi máglya nyomoruságiból.
a kenyér átka, az ige átka, a vaksors átka,
berakott jajjok, felgórt sikolyok, marcangolt életek,
szivek, nyomorok, rothadó világ
törmelékei lobbantak lángra a
mindent fölégtek,
mindent fölolvasztottak;
minden salakot kivetettek.
kinyitottam szemem a fény után
s szerelmesem hajfonadékába imádkoztam
feltámadás után.
s felbubban lelkem egy-egy buboréka opálos ködökben
a mindenség boldog végtelene felé.
De már az erekben cserdül a vér.
A gondolat bokrain duzzad a rügy.
érzem a semmiből felszakadó erőt,
érzem az egekig fellobbanó élet ragyogó kivirulását.
áldást suhognak az átokszelek,
reménységgel vetnek a tegnapi kaszások,
s duzzad duzzad a magyar puszták zordon igaza.