Madách Imre: Most élveznék csak
Nyúl tölt pohár után,
A lángbornak zamatja
Elvész haszontalan,
Az élet öröme
Lángtól égő szivének
Csak szomját tölti be.
Csak aranyat kutat
S gondatlan eltapodja
A kis virágokat,
Korlátlan képzete,
Míg az öröm virági
Hervadnak körüle.
Szerény hiába les,
Mert az a vakmerőnek
Kivívott bére lesz,
Eped, vágyik s nem mer,
Míg késő bánatával
Rádásúl gúnyt is nyer.
Ifjak mohó szomját,
Becsűlöm hát és ízlem
A lángbor zamatját.
Keresek aranyat,
Minden virág illatja
Nekem hát élvet ad.
Nem is vagyok szerény,
Amért más is pályázhat,
Mért ne legyen enyém ?
Csak most már igazán,
Midőn, hajh, nemsokára
Már nem lehet talán.