Madách Imre: A rab utolsó útja
Mely ott az utcán jár oly gondtalan,
Mi kedves látvány bilincselte le,
Mi nagyság az, mely itt csodálva van ?
A taligában halvány férfi ül.
Rongyok fedik, békó van karjain
S részvétért hasztalan tekint körül.
Előtte ül meg a zordon bakó,
Hit és törvény, ily kettes kíséret
Nyomor között is vígaszt adható.
A rab fejében a kis taligán?
Mig ez lassan zökög, a békó cseng,
Olvassuk meg redőzött homlokán :
Adtál-e életemhez is jogot?
Vagy ellöktél, mint száraz galyt a fa,
Melyet a vihar hány, forgószél kapkod ?
A társasággal hitvány létemért,
Vagy miért adád örökös átokúl
Az önmegtartás ösztönét, - miért ?
A nap s virágos nyárnak édene ?
Mért vágytam élni én is, mint a dús,
Hogy vétkezzem s pokolra szálljak le ? -
Oly fennen hirdet, hozzám mint jövél?
Első léptemnél rémnek láttalak
Míg másnak benned őrző csillag kél.
Nem volt arcádon szende nyugalom,
Hej, a szegényre a hit is ha néz,
Néz aszott arccal vérben, zordonon.
Másét kivánja, mély pokolra száll,
Körülnézék, éltem volt csak enyém,
Mint a vadé, ki dús zsákmány közt jár.
Mosolygóbb arccal néz, s ha mondja is,
Ne kérdd másét, még ez nem nagy dolog,
Annál kit bőség vágy felé sem visz.
A törvény, melyet a boldog csinál,
Mely mint hajó védi ki benne ül,
De a fuldokló védjeül nem áll.
Nem egymásért lép az ember belé,
De egymás ellen. - Óh, áldásait
Szivem már sokszor, sokszor érezé.
Segített? s bűn-e hát, hogy ég adott
Létem becsültem többre, mint ezen
Rabok nyakára épült templomot ?
Gyalázat s bűnnel nékem veszni kell.
S mi az erény ? e gyáva dőre gőg
Mely tapsokat és tetszést követel:
Hol nincs baj, jó a bölcset játszani,
De, óh ki éhezett közöttetek ?
Hányan tudják mi az, lemondani !
Ki a bőségnek lágy párnáin él,
De mondjatok le, s ím ki van, ki van
Közöttetek, ki e szótól nem fél?
Ha a próbának vészes napja jő,
Halvány erényetek csak kényelem
És gyávaságnak posványában nő.
Nem tenni bűnt annak, kit végzete
Szelíden visz keresztűl életén.
Engem rémként korbáccsal kergete."
A bámuló nép munkájára tér,
Feledve már a bűnös és bakó,
Még fel sem száradt a kiontott vér.
S üres bilincs csörög már rajta csak,
Ki gondol arra, hogy együtt vele
A rab hibái is lehulltanak.
S a gazdag is, ha majd hozzá leszáll,
Egyenlő lett azzal, ki ellen itt
Hiú erénnyel vértörvényt csinál.