Madách Imre: Hazaérkezéskor
Hazaérkezéskor
Óh fogadd be, óh fogadd be újra
Ősi ház a rég elvándoroltat !
Itten állok ajtód küszöbénél,
Tőled várva vigaszt és nyugalmat,
Mint gyermek, ki játék közben elesett,
Anyjának karában keres menhelyet.
Ősi ház a rég elvándoroltat !
Itten állok ajtód küszöbénél,
Tőled várva vigaszt és nyugalmat,
Mint gyermek, ki játék közben elesett,
Anyjának karában keres menhelyet.
Reszket a kéz, mely kilincseden van,
Reszket a szív titkodat kitárni;
Látlak még minő voltál bucsúmkor,
Hogy fog most a visszatért találni ?
Változál-e úgy te is, mint gyermeked ?
Óh, mert azt már bennem meg sem ismered.
Reszket a szív titkodat kitárni;
Látlak még minő voltál bucsúmkor,
Hogy fog most a visszatért találni ?
Változál-e úgy te is, mint gyermeked ?
Óh, mert azt már bennem meg sem ismered.
Vágyaim nem fértek kis körödbe,
Messze intett ragyogó reményem,
Egy világot kivánt felkarolni
Magasan héjázó szenvedélyem,
Most mit visszahoztam : vágy és szerelem,
E kis házban könnyen megférnek velem.
Messze intett ragyogó reményem,
Egy világot kivánt felkarolni
Magasan héjázó szenvedélyem,
Most mit visszahoztam : vágy és szerelem,
E kis házban könnyen megférnek velem.
Mily üres, mi néma lett itt minden,
Mit hajdanta képzetem hímzett ki,
Pókháló függ a poros falakról,
Eltörülvék pálmafás vidéki
És egök, mely bájos fényben ragyogott,
Most már olyan szürke és olyan kopott.
Mit hajdanta képzetem hímzett ki,
Pókháló függ a poros falakról,
Eltörülvék pálmafás vidéki
És egök, mely bájos fényben ragyogott,
Most már olyan szürke és olyan kopott.
Itt játszottuk gyermekharcainkat,
Várainkat székekből csináltuk,
Nagyszerű volt a vár s harc előttünk,
S a termet királyinak találtuk.
Összesorvadott-e a roppant terem,
Hogy szűknek, sötétnek látszik most nekem ?
Várainkat székekből csináltuk,
Nagyszerű volt a vár s harc előttünk,
S a termet királyinak találtuk.
Összesorvadott-e a roppant terem,
Hogy szűknek, sötétnek látszik most nekem ?
S jött tanítónk, elmult a varázslat,
Oktatott, mint mondák, bölcseségre
Mink izzadtunk s hallgatók, mikor szól,
Mely ebédhez hív, a csengetőcske.
Gyermekörömek ti, gyermekbánatok
Mily őszinték és mily semmik voltatok !
Oktatott, mint mondák, bölcseségre
Mink izzadtunk s hallgatók, mikor szól,
Mely ebédhez hív, a csengetőcske.
Gyermekörömek ti, gyermekbánatok
Mily őszinték és mily semmik voltatok !
Hogyha a lelkész itt volt ebéden,
És a jó ősz vélünk elenyelge,
Oly nagy esemény volt az előttünk,
Milyen most bármi alig lehetne.
Ott függ némán most is még a csengető,
Mért is szólna? - messze van a temető.
És a jó ősz vélünk elenyelge,
Oly nagy esemény volt az előttünk,
Milyen most bármi alig lehetne.
Ott függ némán most is még a csengető,
Mért is szólna? - messze van a temető.
Estve itt gyültünk a kandallóhoz,
Itt atyám ült nagy karos székében,
S míg beszélt, én gondolám magamban,
Hogy hatalmasb ember nála nincsen.
Most a kandallóban a hamu hideg,
S szívemből kihaltak a kegyeletek.
Itt atyám ült nagy karos székében,
S míg beszélt, én gondolám magamban,
Hogy hatalmasb ember nála nincsen.
Most a kandallóban a hamu hideg,
S szívemből kihaltak a kegyeletek.
Itten áll még most is az üres szék,
És megváltónk képe függ felette,
Hozzá jártam titkos vágyaimmal
S ő mosolygott rám vagy visszainte.
Mostan már csak vászon lett, meredt, hideg,
Intési számomra többé nincsenek.
És megváltónk képe függ felette,
Hozzá jártam titkos vágyaimmal
S ő mosolygott rám vagy visszainte.
Mostan már csak vászon lett, meredt, hideg,
Intési számomra többé nincsenek.
S vén cseléd te, akit úgy szerettünk,
S féltünk, aki jártál néma rendben,
Mint erőmű a szülői házban,
Hogy lehetsz munkátlan sír ölében ?
Nézd az óra, melyet te igazgatál,
Most is még serényen egykedvűen jár.
S féltünk, aki jártál néma rendben,
Mint erőmű a szülői házban,
Hogy lehetsz munkátlan sír ölében ?
Nézd az óra, melyet te igazgatál,
Most is még serényen egykedvűen jár.
Hej hát itt, hol sírba egy világ dőlt,
S oltárának elporlott zománca,
Itt, hol a romok közt rengő szivvel
Jár, ki az elhunyt világot látta,
Csak ez óra járja még mindég utát,
S mint midőn elmentem, félkettőt mutat.
S oltárának elporlott zománca,
Itt, hol a romok közt rengő szivvel
Jár, ki az elhunyt világot látta,
Csak ez óra járja még mindég utát,
S mint midőn elmentem, félkettőt mutat.
Hátha még az a félkettő lenne,
Mely akkor volt, amidőn elmentem,
S álom volna minden bú, csalódás,
Mit vándorlásim között szenvedtem !
Szűm a régi körben boldog lenne-e,
Melyet oly epedve, vágyva feste le ?
Mely akkor volt, amidőn elmentem,
S álom volna minden bú, csalódás,
Mit vándorlásim között szenvedtem !
Szűm a régi körben boldog lenne-e,
Melyet oly epedve, vágyva feste le ?
S boldog volt-e akkor ? óh nem, óh nem !
Bár most gyermekfájdalmit kacagja,
Hogy sírt akkor játszere ha eltört,
Mintha most vesztett célját zokogja,
S mint most bájleplében a mult visszaint,
Akkor a jövőre vágyva tűre kínt.
Bár most gyermekfájdalmit kacagja,
Hogy sírt akkor játszere ha eltört,
Mintha most vesztett célját zokogja,
S mint most bájleplében a mult visszaint,
Akkor a jövőre vágyva tűre kínt.
