Madách Imre: Róma
Róma
Elrejtve áll a sír, körötte csend
Csend, s pusztaság a néma láthatár,
Porokba hullva zúg csak olykoron
A sas tanyázta puszta ősi vár.
Csend, s pusztaság a néma láthatár,
Porokba hullva zúg csak olykoron
A sas tanyázta puszta ősi vár.
Körűl a rom vitézi fekszenek,
Nincs vért, se kopja sírjok ormain,
S villámlatok cikázva lengenek
Behorpadott lakok határain.
Nincs vért, se kopja sírjok ormain,
S villámlatok cikázva lengenek
Behorpadott lakok határain.
Nincs vért, se kopja sírjaik felett
S a hon nemtője : sírva térdepel,
Míg szellemek hont lelve égbe szól
Egyszerre szent honokkal esve el.
S a hon nemtője : sírva térdepel,
Míg szellemek hont lelve égbe szól
Egyszerre szent honokkal esve el.
S a korcs fiú borús völgyekbe kél,
Remegve szirtje vad viharjait,
S borzadva nézve meg csak olykoron
Vitéz apái csonka tornyait.
Remegve szirtje vad viharjait,
S borzadva nézve meg csak olykoron
Vitéz apái csonka tornyait.
Nem értve, hogy honának átka az,
Mely nyögve zúg a romba még felé,
Nem értve : szent a hon, melyért egész
Egy hős előkor vérét szentelé.
Mely nyögve zúg a romba még felé,
Nem értve : szent a hon, melyért egész
Egy hős előkor vérét szentelé.
Vérét pazarlva gyermeki miatt,
S most pártütő e magzat ellene
Jégérzetével, míg körűlüvölt
A vérező had síri ezrede.
S most pártütő e magzat ellene
Jégérzetével, míg körűlüvölt
A vérező had síri ezrede.
S im énekelve jár a földmüves
Müvelve vértakarta földeket,
Más nyelvű szó, más keblű nemzcdék
Uralja hon ! mi árva kebledet.
Müvelve vértakarta földeket,
Más nyelvű szó, más keblű nemzcdék
Uralja hon ! mi árva kebledet.
Kövek gyanánt suhintja messze el
A szent emlékű hősi csontokat,
Mfg századoknak síri éjjele
Födi, Philippi, szent halottidat.
A szent emlékű hősi csontokat,
Mfg századoknak síri éjjele
Födi, Philippi, szent halottidat.
Szánt, s nem gyanítja mily dicső e hely,
Hol szent jogért elvérezett a nő !
Míg érze fönlobogva akkoron,
A hölgy; s honának áldza a dicső.
Hol szent jogért elvérezett a nő !
Míg érze fönlobogva akkoron,
A hölgy; s honának áldza a dicső.
Mig keble egy hazát viselni bírt,
S keblében annyi szép reménye élt,
Elkorcsosúlt, s átkában : a haza
Legrémítőebb síri átka kélt,
S keblében annyi szép reménye élt,
Elkorcsosúlt, s átkában : a haza
Legrémítőebb síri átka kélt,
Lukrécia, óh hagyd e sírt el, óh,
Lengd édesen körűl utódidat,
Tanítsd a hölgyet érzni oly dicsőn,
Ébreszd elszunnyadott leányidat.
Lengd édesen körűl utódidat,
Tanítsd a hölgyet érzni oly dicsőn,
Ébreszd elszunnyadott leányidat.
És fölvirúland általad hazád,
Mert érzni fog tanúlni a fiu
A hős anyába - míg örökre vész
A sírlehelte átkozott ború.
Mert érzni fog tanúlni a fiu
A hős anyába - míg örökre vész
A sírlehelte átkozott ború.
Nem lesz sirod sötét magányban itt,
De fölkeres, s díszedre vágy a kar,
A honni címer áll fejed felett;
S a szent tavasz virága eltakar.
De fölkeres, s díszedre vágy a kar,
A honni címer áll fejed felett;
S a szent tavasz virága eltakar.
Hazád is újra fény hazája lesz,
Magasra nyílnak büszke bércei,
S a honni-vér takarta gyász mezőn
Virítnak egy világ reményei.
Magasra nyílnak büszke bércei,
S a honni-vér takarta gyász mezőn
Virítnak egy világ reményei.
Mosolyogva kél a véres ősi had
Ha nagy apákra jő nagyobb fiú,
Ha egyet esd mindenki érzete,
És nem leend érdekletük hiú.
Ha nagy apákra jő nagyobb fiú,
Ha egyet esd mindenki érzete,
És nem leend érdekletük hiú.
