Kosztolányi Dezső: AZ ÉJ, AZ ÁLOM S A KÍNOK
AZ ÉJ, AZ ÁLOM S A KÍNOK
De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
