Kosztolányi Dezső: A SÍROK VONAGLANAK
A SÍROK VONAGLANAK
Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,
nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
vár, felzokog s hív szüntelen.
nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
vár, felzokog s hív szüntelen.
Talán szeret. Megérzi lelkem,
ha lopva jő az alkonyat
s a tág, nagy ég kék tükörében
sápadva látja arcomat.
ha lopva jő az alkonyat
s a tág, nagy ég kék tükörében
sápadva látja arcomat.
A régi századok hatalma
gyakran legörnyeszt és leüt.
Bús, vézna árnyak légióit
látom rohanni mindenütt.
gyakran legörnyeszt és leüt.
Bús, vézna árnyak légióit
látom rohanni mindenütt.
Tán messze, máshol a ködös múlt
zokog a szemfedő alatt,
késő reménnyel hí ölébe
és a sírok vonaglanak...
zokog a szemfedő alatt,
késő reménnyel hí ölébe
és a sírok vonaglanak...
1906
