Kosztolányi Dezső: PANOPTIKUM
PANOPTIKUM
Nézd: csurog a hűs őszi este nyirka,
az ember most üres szobában áll.
Az árnyékára bámul
és a lelkében százezer halál.
az ember most üres szobában áll.
Az árnyékára bámul
és a lelkében százezer halál.
Nézd: víg hegyekbe most rakéta pattog,
fürtök között kacagnak a szüzek
és fojtó illatokban
mustos pincékbe gajdol a szüret.
fürtök között kacagnak a szüzek
és fojtó illatokban
mustos pincékbe gajdol a szüret.
Nézd: a hordókban őrjöngő bolondok.
Az élet színe fekete s bibor.
és a taposókádban
az ember vért és erjedt bort tipor.
Az élet színe fekete s bibor.
és a taposókádban
az ember vért és erjedt bort tipor.
Nézd: ott a betegek, hosszú menetben,
üreges szemmel, fázva, félszegen
és meghalnak szüretkor,
mert végtelen a tánc, ó végtelen.
üreges szemmel, fázva, félszegen
és meghalnak szüretkor,
mert végtelen a tánc, ó végtelen.
Nézd: vityillókban a temető alján
sárga halottra sárga mécs lobog,
s a viaszfiguránál
zokognak a jajgató asszonyok.
sárga halottra sárga mécs lobog,
s a viaszfiguránál
zokognak a jajgató asszonyok.
Nézd: a világ teljes panoptikumját.
A bábukat, kik járnak szerteszét
s szívd a fájdalmad mézét
és a levegő gyógyító tejét.
A bábukat, kik járnak szerteszét
s szívd a fájdalmad mézét
és a levegő gyógyító tejét.
Nézd: mind, és telj be aztán bús malaszttal,
légy, mint az élet cifra tánca künt
s a lelked bánatában
az ősz mint érett aranyalma csüng.
légy, mint az élet cifra tánca künt
s a lelked bánatában
az ősz mint érett aranyalma csüng.
1911
