Kosztolányi Dezső: VASÁRNAPOK
VASÁRNAPOK
Georges Rodenbach
Vidékies, sötét vasárnap-délután!
A város alszik, lehajol a gondhoz,
a szélkakas, mint vasmadár rikoltoz
valami háztetőn, közönyösen, tunyán.
A város alszik, lehajol a gondhoz,
a szélkakas, mint vasmadár rikoltoz
valami háztetőn, közönyösen, tunyán.
A szélbe kóborló, vak rémület zajog,
ritkán tűnik fel ember künn a járdán:
papok, csuklyás parasztnők mennek árván.
Vecsernyéről jövő, imádkozó anyók.
ritkán tűnik fel ember künn a járdán:
papok, csuklyás parasztnők mennek árván.
Vecsernyéről jövő, imádkozó anyók.
A nő unatkozik s kinéz az ablakán,
belémered az űrbe és magányba.
A függönyök mögött a vén palánta
sorvadva hal meg. Az unalomtól talán.
belémered az űrbe és magányba.
A függönyök mögött a vén palánta
sorvadva hal meg. Az unalomtól talán.
Ne merj a függönyön át betekinteni
az ősi házba, a tágas szalonba,
a vén falon - aranykeretbe fogva -
ott lógnak az ősök szigorú képei.
az ősi házba, a tágas szalonba,
a vén falon - aranykeretbe fogva -
ott lógnak az ősök szigorú képei.
Meggyszín csipkéjük ring, pompázik a zeke
- a címerük a kép aljába festve -
s ők bámulják, hogy csillagzik az estve,
hogy alszik el puhán a város élete.
- a címerük a kép aljába festve -
s ők bámulják, hogy csillagzik az estve,
hogy alszik el puhán a város élete.
És a vén fészkeken bús sejtelem suhan:
beléjük fut a rég letünt Középkor!
Mint amikor az éjjel árnya szétfoly
s lámpákba bújik el a nap szomoruan.
beléjük fut a rég letünt Középkor!
Mint amikor az éjjel árnya szétfoly
s lámpákba bújik el a nap szomoruan.
A virrasztó lámpák fényük búsan vetik,
mint néma gyászban álló tisztes őrsök,
kihúnyt tüzet, kihúnyt emléket őrzők,
mint hogyha egy Istent gyászolna mindegyik.
mint néma gyászban álló tisztes őrsök,
kihúnyt tüzet, kihúnyt emléket őrzők,
mint hogyha egy Istent gyászolna mindegyik.
A bús harangok meg zokogva konganak,
a rozoga harangláb összerezdül
s úgy döng a hang a városon keresztül
mint a koporsón az utolsó földdarab.
a rozoga harangláb összerezdül
s úgy döng a hang a városon keresztül
mint a koporsón az utolsó földdarab.
