Kosztolányi Dezső: A KÁPOLNÁK
A KÁPOLNÁK
Émile Verhaeren
Az erdei kápolnák öble
megmozdul, halkan tündökölve,
a mennybeli szent mind örül
nyájas és udvarló kör ül:
piros rózsák meg sárga méhek.
megmozdul, halkan tündökölve,
| mikor a rózsa éled; |
| s a Szűz körül |
piros rózsák meg sárga méhek.
Jámbor anyák paraszti módon
köpenyt aggattak rá, mely csupa ódon
s hogy szép legyen és makulátalan
arcára s kezére is gondja van,
mit feltört hó jég, téli hajnal,
megmossa tejjel és megmossa vajjal.
köpenyt aggattak rá, mely csupa ódon
| nehéz arany; |
arcára s kezére is gondja van,
mit feltört hó jég, téli hajnal,
megmossa tejjel és megmossa vajjal.
*
És most csupa báj, pipere:
villog nyaklánca, ékszere
cin gombostűjét drága, szűzi
fátylába tűzi;
rózsafűzérből hord övet,
ruhája az csalánszövet,
alatta kisded krinolin,
puha topánja csupa hím!
villog nyaklánca, ékszere
cin gombostűjét drága, szűzi
fátylába tűzi;
rózsafűzérből hord övet,
ruhája az csalánszövet,
alatta kisded krinolin,
puha topánja csupa hím!
*
És oly jóságos, oly friss, oly nemes,
szép hölgy és együgyű baba.
A gondja csak mások baja,
Lankákon, erdőszélen egyre les
a messzeségbe, este-reggel,
nyugodtan, porcellán-szemekkel.
szép hölgy és együgyű baba.
A gondja csak mások baja,
Lankákon, erdőszélen egyre les
a messzeségbe, este-reggel,
nyugodtan, porcellán-szemekkel.
| Hozzád fohászkodik az árva, |
| áldott Anyánk, évszázados szobor, |
| szegény szivét neked kitárva, |
| mivel te a családhoz tartozol. |
| egyszerre mind; |
| remény és munka megvetője, |
| sír Flandriának minden magvetője; |
hadd nőjjön fel a szellők dajka-karján,
az éjek legyenek szelíden alvók,
ne lássunk orkánt és pogány zimankót;
| így kérnek kápolnádba Téged, |
| bámulva szűziséged, |
| aztán avégett |
a végzetes órába szenvedőket,
hogy bársony-aranyruhád este fölvedd
s édesdeden áldd majd meg ezt a földet.
