Kosztolányi Dezső: A NŐ, AKI MEGVAKUL

Teljes szövegű keresés

A NŐ, AKI MEGVAKUL
 
Rainer Maria Rilke
 
Teánál ült, akár a többiek.
És mintha a csészéjét néma gondba
valamiképpen másként fogta volna.
Mosolygott. Elfutott a bús hideg.
 
És hogy végül felkelt a társaság,
s járkáltak csendesen a meghivottak
sok-sok szobán (nevettek és susogtak)
velük ment a másik szobába át,
 
oly elfogultan, olyan hallgatón,
oly bódorogva, mintegy lámpalázba,
fényes szemét részvétlen fény tarkázta
s hidegen rezgett rajta, mint a tón.
 
Aztán követte őket csüggeteg,
mintha valamit még nem hágna által;
de mintha később égő szárnyalással
röpülné át a végtelen teret.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem