Kosztolányi Dezső: A HALDOKLÓ GALLUS
A HALDOKLÓ GALLUS
Albert Ehrenstein
Ó nap! Heliosznak görbe korongja!
titán Heliosz, ki a szürke világban
korongod aranyját kacagva hajítod!
Nem másztam-e hozzád zengő ima szárnyán
a messze egekbe,
nem sírtam-e én, nem hullt-e a könnyem
forró patakokban?
Áldoztam a vérem, a drága bibor-vért,
a vérszinü mákot, vörös zokogásom.
Fény: téged imádlak, égre meredten,
s szemem kialudt a sárga parázstól.
Most nincsen az égen tiszta ezüst pont
nem reszket a csillag, a drága kis őrszem.
A tar, koronátlan őszi fa törzsén
egy gally meredez még,
a hűvös esőbe megrothad a kérge:
én csüngök az ágon, bús, őszi levél.
titán Heliosz, ki a szürke világban
korongod aranyját kacagva hajítod!
Nem másztam-e hozzád zengő ima szárnyán
a messze egekbe,
nem sírtam-e én, nem hullt-e a könnyem
forró patakokban?
Áldoztam a vérem, a drága bibor-vért,
a vérszinü mákot, vörös zokogásom.
Fény: téged imádlak, égre meredten,
s szemem kialudt a sárga parázstól.
Most nincsen az égen tiszta ezüst pont
nem reszket a csillag, a drága kis őrszem.
A tar, koronátlan őszi fa törzsén
egy gally meredez még,
a hűvös esőbe megrothad a kérge:
én csüngök az ágon, bús, őszi levél.
