Karinthy Frigyes: Újabb részletek Dante "Poklá"-ból
Újabb részletek Dante "Poklá"-ból
| 98. | ...mert ekkor velőtrázón és veszettül |
| Egy orditást hallottunk mind a ketten |
| Hogy majd fülem dobja repedt meg ettül. |
| 99. | A mélybe néztem s menten észrevettem |
| A lelket, mely most kínjában tekergő |
| Tagokkal kúszott, majd megállt meredten |
| 100. | Ép szembe vélem, hol a tüzes erdő |
| Zsarátnokát a lávatóba csapja |
| És kénes bűzt pöffen a lávafertő. |
| 101. | Fején brigantik nagy hegyes kalapja, |
| De arcából nem láthattam sokat |
| S nem ismertem meg, hogy ki fia-apja, |
| 102. | S láttam, hogy ő se láthat másokat, |
| Mert melléhez, guzzsal rákötözve, |
| Egy szürkeszörü kanmacska tapadt, |
| 103. | Mely arcát úgy kaparta s tépte össze, |
| Hogy vére csurgott s bőgött, mint az állat |
| S ordítva tűrte, hogy vérben fürössze |
| 104. | A testébe kapaszkodó utálat |
| E prüszkölő és nyávogó kisértet |
| Tüsszögve a szemébe macskanyálat. |
| 105. | S szemet maró és bűzös, barna mérget, |
| S én szóltam: "Mester! ki e lélek itt, |
| S mely törvény az, melyet bűnözve sértett, |
| 106. | Áthágva gőggel kötelékeit, |
| Hogy macska az, ki hozzá hű csupán, |
| A melynek hűtlensége régi hit. |
| 107. | S hiába vágyik a magány után, |
| Rákötve élő, eleven kinpadra, |
| Bár ugranék már elgyötörve tán |
| 108. | A tüzes tóba, mint a szalamandra, |
| Agyongyötörve s tehetetlenül. |
| S ő ennyit válaszolt csak: "Ez Salandra". |
| 109. | S láték amottan még ezenfelül |
| Egy büszke várost, melyben jajgató |
| Népek futottak kívül és belül. |
| 110. | És láng csapott fel, fellegig ható, |
| Mert minden háza egy tüzes kemence, |
| S égett a templom és lángolt a tó. |
| 111. | A tó, melyen szétfolyt s lángolt a kence, |
| A szerterobbant tűzsóvár olaj. |
| S én szóltam: "Mondd, e város nem Velence?" |
| 112. | De elnyelé szavát a szörnyü jaj, |
| Mit száz meg egyszer visszavert a vár, |
| Amelynek tornya olvadt, mint a vaj, |
| 113. | És visszaverte a komor határt, - |
| És fent az égen fent a vár felett |
| Uszott egy néma és sötét madár, |
| 114. | Mint haldoklók fölött a Rémület, |
| Amelyre dermedt torkukat kitátják - |
| S én szóltam: "Mester, szörnyü bűn lehet |
| 115. | E városé, viselve néma vádját, |
| Ó mondd, mi bűne?" És ő felelé: |
| "Elárulá kenyéradó barátját". |
| 116. | Tovább haladtunk, másik kor felé, |
| Hol néma és hideg homály borongott, |
| Hogy reszketett és sírt szivem belé, |
| 117. | Mert benne minden léptem messze bongott |
| S a homályból nyöszörgés tört elő, |
| S láttam egy sápadt és fakó korongot: |
| 118. | Egy fej csupán, - megismerém, ez ő! |
| D'Annunzio, a klasszikus poéta! |
| Körötte furcsaillatú mező, |
| 119. | Az arca torz és halvány, mint a kréta, |
| Nyakig lebegve holmi sűrű lében, |
| S hápogva néz és megzavarva, szét a |
| 120. | Nyulós és barna löttyből, mely fülében |
| Csorogva foly s kezet-lábat lehúz. |
| Kéz és láb, tele hajjal, mint az ében, |
| 121. | Orrán is hajszál, sűrű, számra: húsz, |
| Csak koponyája tar, miként hegy orma, |
| S ő huzná beljebb, mint egy Tantalusz, |
| 122. | De ama nedv, ama kenőcsi-forma |
| Leszáll ilyenkor, erre sírni kezd ő, |
| Hiába minden rugkapálás, torna. |
| 123. | S szóltam: "Mester, e nedv, e lélekvesztő, |
| Miből van, mondd, s mért gyötri úgy imetten?" |
| S ő válaszolt nyugodtan: "Hajnövesztő". |
| 124. | Nyugodtan állott, én pedig nevettem. |
