Karinthy Frigyes: VI
Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel.
Szentmaray vadul ellökte a papot -
Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott.
Ájult volt, amikor a padra hurcolák.
Nyitott, tajtékos ajkán sápadt mosoly, fakó -
Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.
Ráhajlott csendesen a hóhér keblire.
S melyet nyirkos pirossal az alvadt vér elöntött:
Két karja átölelte szelíden a fatönköt.