Karinthy Frigyes: Férfitársam
Ki rekedt susogással, közelhajolva,
Az uccán pénzt ajánlasz a nőknek,
Nyomorult
Te nem érzed a lehelleted,
Te talán nem is tudod, hogy a te
lehelletedtől vált bűzössé |
a rózsakehely |
Mit tettél boldogtalan, te nem tudod
Borzasztó
Te vagy az oka, hogy keserű lett
a boldog, csodálkozó nevetés |
cseresznyét legörbülő szájunk, |
mert mindegyikbe odapetézted |
kukacodat, |
pusztító mákonyt hord kelyhében |
Te adtál kést és bombát a szép kis gyermek kezébe,
Neked köszönheti a tiszta szomjúság,
Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért
az ostoba gőg kalmártekintetét |
gyanakvó pillák alól |
s a nyálat, amit szemébe köp |
a fenevaddá dühített asszony |
Neked az utálatos pirosítót
S a kéjpoklot hazudó szemfestéket -
Te rondítottad be Agricola édes ligeteit
S az édesen fütyörésző pásztorsípba
te dugtál recsegő kavicsot, |
ajándékát te mocskoltad ihatatlanná
És téged vádollak a háborúval is
És hogy gyűlölik egymást az egymásért epedő népek e Földön
És ha Európa összeomlik s vigyorgó
sárga kutyák lepik el romjait is, |
Szegény nyomorult,
Nem gyülöllek én,
Elfordulok, ne lássam;
Idd meg, amit főztél:
A nadragulyát.